Nem a magas adóterhek jelentik a magyarországi üzleti környezet legfőbb problémáját - állítja írásunk szerzője, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója.

Bármilyen sok szó esik mostanában a konvergenciaprogram gazdasági hatásairól, a közbeszéd szinte kizárólag az adók és járulékok emelésének következményeit latolgatja. Egy felzárkózni kívánó országban, amilyen Magyarország is, a magas adóterhelés csakugyan kedvezőtlenül hat a vállalati gazdálkodásra. A HVG által megkérdezett vállalatvezetők véleménye mégis azt a meggyőződésemet erősíti meg, hogy a szélesebb értelemben vett üzleti környezet legalább annyira fontos, ha nem fontosabb, mint az adók mértéke. Elsősorban azt érdemes végiggondolni, hogy az állam a saját eszközeivel mennyiben tud hozzájárulni a vállalatok működési feltételeinek a javításához.

Az egyik ilyen lehetőség a vállalatvezetői vélemények szerint az állami döntések átláthatóbbá tétele, márpedig ez a konvergenciaprogrammal nem történt meg. Egyelőre semmi jele annak, hogy a kormány rákényszerítené saját bürokratikus szerveit, hogy tisztességes és átlátható beszerzési politikát folytassanak. Ehhez az EU-tagság fegyelmező ereje is kevésnek bizonyult. Hiába vannak kötelezően előírt szabályai a tendereztetésnek, mindenki tudja, hogy ezeket könnyű megkerülni, és ha az - igaztalanul - vesztes fél perel, akkor a bürokráciának ezernyi eszköze van arra, hogy az eljárást a végtelenségig elhúzza, illetve hogy mégis az általa preferált vállalkozónak juttassa a megrendelést. Ez sok olyan külföldi üzleti befektetőt elriaszt, amelyik nem hajlandó beszállni az "olajozott" üzleti világba.

S ezzel már át is tértünk a második problémára, az igazságszolgáltatás lassúságára és kiszámíthatatlanságára, ami nem szolgál elég elrettentő erővel a tisztességtelen üzleti szereplők számára. Az állammal kötött magánjogi szerződések pedig - adatvédelmi megfontolásokra hivatkozva - nem engednek betekintést azokba az üzleti tranzakciókba sem, amelyek keretében az állam az adófizetők pénzét költi.

A harmadik fontos probléma az, hogy a nem tisztességes üzleti magatartás sajnos az államra is jellemző. Az állam fizetési fegyelme - néha éppen a konvergenciaprogram takarékossági intézkedéseire hivatkozva - igen alacsony szintre süllyedt (már 2005-ben rossz precedenst teremtett az áfa-visszatérítések hónapokig való halogatása). Számos ágazatban, elsősorban az építőiparban, a sorbaállások ismételt kialakulásának egyik oka éppen az állami megrendelők nem vagy késői fizetése, ami beszállítók sorát teheti fizetésképtelenné.

A negyedik - megítélésem szerint legfontosabb - probléma a szakképzés hibás koncepciója és ebből következően a megfelelő minőségű és szerkezetű munkaerő hiánya. A szakképzés irányítása ugyanis kétségkívül állami feladat, még akkor is, ha ebben szorosan együtt kell működni a vállalkozói szférával. A válaszadók utalnak a felsőfokú oktatás felhígulásának következményeire, az elsősorban a mennyiségi mutatókat hajszoló felsőfokú oktatáspolitika hibáira. De ennél is nagyobb gond a középfokú szakmunkásképzés elhanyagolása, ami oda vezetett, hogy a Magyarországra települni kívánó cégek nem csupán az ország fejlettebb régióiban nem találnak megfelelő munkaerőt, hanem még a kevésbé fejlett, magas munkanélküliséggel sújtott területeken sem. Külföldi gazdasági kamarák már legalább egy évtizede újra meg újra figyelmeztetik a magyar állami szerveket a szakmunkáshiányra. Ennek ellenére az oktatáspolitika csökönyösen a felsőfokú oktatásban részt vevők számának növelését forszírozza, aminek következtében folyamatosan nő az elhelyezkedni nem tudó diplomások és a hiába keresett szakmunkások száma.

PALÓCZ ÉVA