Thorkel Farserk viking harcos a fjord vizébe vetette magát és átúszott Hvalsey szigetére, hogy elkapjon egy elkóborolt birkát. Az 1125-ös grönlandi esetet egy korabeli izlandi kézirat, a Landnámabók örökítette meg, jelentősége mégis csak a 20. században lett nyilvánvaló. A nevezett helyen a tenger hőmérséklete mostanában augusztusban is legfeljebb 6 fokos, márpedig nincs az az edzett úszó, aki ilyen hideg vízben képes lenne legyűrni a kétmérföldes távot - hangsúlyozta kutatóorvosokra hivatkozva a világ egyik legelismertebb klímatörténésze, Hubert Lamb. A pergamenlapokon megörökített középkori mutatvány alapján úgy tűnik, a 12. század elején Grönland partjainál a víz legalább négy fokkal melegebb volt, mint most.

Hogy Európát a 10-13. században melegség (klimatológusterminológiával: hőmérsékleti optimum) járta át, azt a történészek ma tényként kezelik. A mezőgazdasági számadási könyvek tanúsága szerint Anglia akkoriban jelentős szőlőtermesztő volt, sőt még borexportra is futotta - tudjuk meg a Szegedi Tudományegyetem természeti földrajzi és geoinformatikai tanszékén oktató Kiss Andreától, az utóbbi ezer év európai klímaváltozásait napjainkban rekonstruáló, Millennium elnevezésű uniós projekt magyar résztvevőjétől. Norvégia sarkkörön túli területein a helyi gazdálkodók árpát termesztettek, Szicília mára patakokká apadt folyói hajózhatók voltak, a Kaszpi-tenger vízszintje jó 8 méterrel magasabb volt, mint ma - sorol további bizonyítékokat Rácz Lajos klímatörténész.

Ám a 13. század végén eljött az utóbb kis jégkorszaknak nevezett időszak. "Garda temploma a Föld végén, Grönlandon található... ebbe az országba nagyon ritkán jutnak el a hajók, mivel igen nagy területeket jég borít... sem püspök, sem pap nincs arrafelé mintegy nyolcvan éve" - írta 1492-ben VI. Sándor pápa. Fél évszázaddal később egy Hamburgból induló hajó egyetlen települést sem talált a sziget partjain, az 1580-as években pedig már oda se lehetett volna hajózni, hiszen a Grönlandot és Izlandot elválasztó tengerszorost nyáron is elzárta a jég. Ami tragédiát jelentett az északi-tengeri népeknek, az áldást hozott a dél-angliai és holland halászoknak: a 16. század végi feljegyzések szerint a környékre hatalmas heringrajok érkeztek Norvégia partvidékeiről. Eközben Európa korábban jeget alig látott folyói a néhány fokos hőmérséklet-csökkenéstől rendre befagytak. Amint történt ez a Dunával is 1458 januárjában, Mátyás királlyá választásakor.

A napkitörések hatásának, illetve a tengeráramlat-változásoknak tulajdonított középkori hőmérsékleti optimum, valamint a kis jégkorszak a világtörténelem legjobban dokumentált klímaingadozásai. Ami nem jelenti azt, hogy korábban ne lettek volna jelentős kilengések. "A honfoglaláshoz vezető nagy népvándorlásokhoz is a Belső- és Közép-Ázsiát sújtó hűvös és száraz időszak vezetett - hangsúlyozza Rácz Lajos. - Ennek tulajdonítható az is, hogy a négyszáz évig nemzetközi eurázsiai kereskedelmi kapcsolatot biztosító Selyemút működésképtelenné vált." A Római Birodalom virágzása viszont az időszámítás előtti első évszázadtól a negyedik századig tartó - feltételezések szerint a Kárpát-medencében is enyhe időjárást hozó - úgynevezett római optimum időszakára esik.

Skót tudósok néhány hete bejelentették: az etiópiai Tana-tó mélyéről felhozott üledékek alapján bizonyítottnak látják, hogy 4200 éve az óegyiptomi birodalommal - a tó vízszintjét s ezáltal a Nílus vízhozamát jelentősen csökkentő - aszályhullám végzett. Három éve egy nemzetközi kutatócsoport állt elő azzal a feltételezéssel, hogy 28 ezer éve a Homo sapiensnek is a klímaváltozás segített legyőzni fő riválisát, a Neander-völgyi ősembert. Nem mintha az utóbbiak nem rendelkeztek volna megfelelő ruházattal - hangsúlyozták a kutatók -, csak éppen képtelennek bizonyultak arra, hogy vadászati módszereiket tökéletesítsék, miközben a szarvas-, bölény- és mamutcsordák délre húzódtak, a sűrű erdőkkel borított táj pedig sztyeppésebbé vált.

SCHWEITZER ANDRÁS