HVG

"A fő cél, hogy a polgárok pontosan lássák, a fejlesztési pénzekről hol hozzák a döntéseket" - jelentette ki a kormányváltás után a HVG-nek Bajnai Gordon, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) leendő vezetője, aki egyelőre nem sok uniós tapasztalatot gyűjtött, de még államigazgatásit sem. Az NFÜ-t még júliusig NFH-nak hívják (Nemzeti Fejlesztési Hivatal), ám a különbség állítólag nem az egyetlen betű lesz. Ahogy egy bennfentes megfogalmazta: "Ha Baráth Etele, az eddigi NFH-főnök azt mondta Magyar Bálint akkori oktatási miniszternek, Bálintkám, ezt így kellene csinálni, az nyugodtan válaszolhatta, Etelém, nem csináljuk úgy. Az új fölállásban viszont Bajnai gyakorlatilag utasítja majd Hillert vagy bármely más minisztert, akinek köze van a pénzekhez. Nem lesz apelláta." Az operatív programokat irányító hatóságokat, melyeket eddig négy tárcánál helyeztek el, az NFÜ bekebelezi, a programok élére pedig exminiszterek állnak.

HVG

Az eddigi intézményrendszert mindenesetre még rendszernek nevezni is túlzás. Az irányító hatóságok - emlékszik vissza Halm Tamás, az NFH elnökhelyettese - kiharcolták, hogy minden operatív programnak saját szabályzata legyen, mondván, mégsem lehet egy kalap alá venni az agrárügyeket és a munkahelyteremtést. "A miniszterek együttműködésének hiánya majdhogynem lehetetlenné tette komplex programok tervezését és lebonyolítását" - állítja a magyar származású francia Nicholas Szechenyi, az Európai Regionális Fejlesztés Intézete Alapítvány elnöke.

Magyarország EU-csatlakozása előtt az unió saját szabályokkal és intézményrendszerrel működtette a fejlesztési programokat. A 2004-től 2006-ig tartó első nemzeti fejlesztési terv már magyar irányítással zajlik, mindazonáltal csak a főpróbája a 2007-től 2013-ig tartó második fejlesztési tervnek, mellyel évente háromszor annyi EU-pénz ömlik majd Magyarországra, mint eddig.

HVG

Máris látszik, hogy a több uniós fejlesztési pénzből a jövő évtől aránylag kevesebbet osztanak majd ki kis pályázatokon, és többet nagy, központi programok keretében. A centralizáció ellen szól a nyilvánosság és ellenőrizhetőség csökkenésének kockázata, mellette viszont legalább két érv. Az egyik, hogy a kis- és középvállalatok számára kiírt alacsony összegű pályázatok roppant népszerűek ugyan, ám a szakértők szerint kevéssé hatékonyak. "Lassan ott tartunk, hogy akár félmillió forintba is kerülhet egy 2 milliós pályázat kitalálása, megírása, végrehajtása, ellenőrzése és nyomon követése, ami ugye mégiscsak pazarlás" - mondja Barna-Lázár Zoltán, az Ex Ante Tanácsadó Iroda vezetője. A másik érv, hogy nagy - például számítástechnikai vagy logisztikai - fejlesztéseket hasznosabb központilag levezényelni, mint az érintettekre bízni az irányítást.

HVG

A most központosító Gyurcsány Ferenc kormányfő a választások előtt mindenesetre begyűjtötte a helyi igényeket. A pénzosztás korábbi logikáját durván keresztülhúzva, a megyei vezetők sorától kért és kapott lokális kívánságlistát, s az ily módon összedobott dokumentum február végén Fejlesztési leltár 2007-2013 címen került nyilvánosságra. Ez a - főleg útépítéseket, városfejlesztési, oktatási, egészségügyi és idegenforgalmi projekteket tartalmazó - felsorolás most sorvezetőként szolgál a második nemzeti fejlesztési tervhez, amelyet az MSZP-ben előszeretettel neveznek a "szocialisták új Magyarország programjának". A Fidesz-kormány annak idején a Széchenyi-tervet szerette volna elfogadtatni - sikertelenül - első nemzeti fejlesztési tervként Brüsszellel, a szocialisták nagyjából megfordították a viszonyt: a második nemzeti fejlesztési terv vázlatait népszerűsítették pártprogramként.

Hogy alapvetően mire mennyit költsenek majd a második nemzeti fejlesztési tervben, arra két elképzelés is született már. Az A jelű - hallottuk Hajba Attilától, az NFH főosztályvezető-helyettesétől - inkább a gazdasági haszonnal járó intézkedéseket, illetve a nagy közlekedési projekteket favorizálja, míg a B többet költene oktatásra és egészségügyre (lásd táblázatunkat a 64. oldalon). A HVG úgy értesült, a legesélyesebb befutó egy kompromisszumos, ám még ki nem dolgozott C verzió lesz. "Nem hiszem, hogy e kérdés körül kiéleződnének a feszültségek" - mondja az NFH elnöke, Szaló Péter, aki szerint "a források bővülésének köszönhetően a következő hét évben mindenkinek jut pénz", bár ez némileg ellentmondani látszik a Bajnai Gordon által kedvvel hangoztatott "lyukas zsákba nem öntünk pénzt" jelszónak.

"A magyar önrész hiánya aligha jelent majd égető gondot" - állítja Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium uniós számlákkal foglalkozó főosztályvezető-helyettese. "Létezik ugyanis egy jogszabály - teszi hozzá -, melynek értelmében EU-projektekkel kapcsolatos célokra bármikor átcsoportosíthatók pénzek a tárcák költségvetésében, ám azokból nem téríthetünk el semmit, kizárólag más uniós célokra."

A jelek szerint nem az a legnagyobb probléma, hogy a rendelkezésre álló uniós forrásokat a magyarok képesek lesznek-e lekötni. "Az ország úgynevezett abszorpciós képessége magas, a magánszektor bekapcsolódásával, amit az unió is ösztönöz, megközelítjük a legsikeresebb régi EU-tagok felhasználási arányát" - véli Magyari Donát, az SAP Hungary Kft. EU-ügyekért felelős szakértője. Szerinte ezért "sokkalta lényegesebb, hogy megalapozott, költség-haszon elemzésekkel, megtérülési számításokkal alátámasztott programokkal rendelkezzen az ország, mint hogy kapkodva összeállított, általánosságokat tartalmazó dokumentumokat küldjünk az Európai Bizottságnak, illetve hogy sebtében átvilágított és ráncfelvarráson átesett, de alapjaiban nem módosított intézményrendszerrel vágjunk neki a következő időszaknak".

A HVG tucatnyi tanácsadót, hivatalnokot, pályázatírót és pályázót kérdezett meg a költekezés hatékonyságáról, s a válaszokból nagyjából az a nem túlságosan lelkesítő kép rajzolódott ki, hogy a pénzek negyede-fele szolgál "jót s jól". A többiben az eszköz vagy a cél legalábbis megkérdőjelezhető.

"Rengeteg az olyan becsületesen, rendesen lebonyolított projekt, amelynek az egyetlen baja, hogy értelmetlen" - állítja egy oktatási szakember, aki ide sorolja például az iskolákban kisüzemi módon folyó tananyagkészítést. "Nekem is rá kellett jönnöm, hogy ez nem az átlagos tanárok, még kevésbé a szülők dolga" - meséli egy édesanya, aki részt vett egy ilyen munkában. "Nem segít az sem, ha olyan tankönyveket fejlesztenek több százmillió forintból, amelyekre az oktatási rendszer egésze még egyáltalán nem érett" - teszi hozzá mindehhez az Expanzió Humán Tanácsadó Kft. vezetője, Setényi János. Szerinte "a foglalkoztatás strukturális reformjait sem pótolhatja, ha munkaügyi projektek özönét zúdítják Magyarországra". Egy másik példa: a pályázatok átvizsgálásakor fény derült arra, hogy aránytalanul sok vállalkozás kapott támogatást szolárium vásárlására, ami hozzájárulhat ugyan a környékbeliek egyenletes barnulásához, ám a magyar gazdaság versenyképességének növekedéséhez aligha. Rosszul kitalált, jól menedzselt projektből - állítja több tanácsadó is - lényegesen több van, mint jól kitalált, rosszul menedzseltekből. Ami nem jelenti, hogy az utóbbiakra ne akadna példa, ám ezekről az érintettek hajlamosak szemérmesen hallgatni. Sok az olyan tetszetős pályázat is, amelyek nyernek is, pedig lerí róluk, hogy lehetetlen lesz őket abban a formában megvalósítani - véli a már idézett Barna-Lázár Zoltán.

A pályázók sokszor égbekiáltóan trehány pályázatokat adnak be (lásd írásunkat a 71. oldalon), mások viszont azon méltatlankodnak, hogy a bírálat menete átláthatatlan, a szempontok menet közben változhatnak, és nem csupán az aktuális döntnökök neve ismeretlen, de még az ilyen feladatokra fölkértek listája is. Erre a hatóságok azt mondják: így legalább senki nem környékezi meg a zsűritagokat.

"Nem mutatható ki közvetlen összefüggés a megyék politikai színezete, illetve a megyei vagy a területükön található települési önkormányzatok pályázati sikeressége között" - állítja Kósa Eszter, aki a lettországi Public Policy Center (Providus) civil szervezet megbízására vizsgálja a hazai első nemzeti fejlesztési terv eddig eltelt időszakának gyakorlatát. Adatai szerint a hat olyan megyéből, amelyben sem a mandátumok többségét, sem a közgyűlési elnöki posztot nem a kormánypártok birtokolják, négy átlagon fölüli mértékben nyert támogatást. "Mindez egybecseng a Transparency International nemzetközi korrupcióellenes szervezet minap publikált tanulmányával - mondja Kósa, aki annak készítésében ugyancsak részt vett. - A bírálati rendszer meglehet, nehézkes, de nagyjából objektív. A legtöbb korrupciós hír a beruházások későbbi szakaszáról érkezik, olyasmiről például, hogy a nyertes önkormányzatok már magyar közbeszerzési eljárás során, baráti cégeknek juttatják a megrendeléseket."

A HVG által megkérdezett szakemberek többsége mégis egyetért abban, hogy az uniós pénzek körül kevesebb a korrupció, mint az államigazgatás más fertályain. Mi több, általános a vélemény, hogy az uniós pénzosztás bonyolításának valamiféle civilizatórikus szerepe van a magyar államigazgatásban. Míg például az első nemzeti fejlesztési terv indulása után röviddel még hegyekben álltak a hatóságoknál a feldolgozatlan, sőt lajstromozatlan pályázatok, most az ügyintézés olajozottabb, profibb. Az NFH-nál és az irányító hatóságoknál a magyar bürokrácia egészéhez képest szokatlanul sok az angolul jól beszélő, a bonyolult Excel-táblákat kitűnően kezelő szakember, akik hamar jutnak vezető pozíciókba.

Persze ma sem minden fenékig tejfel. A humánerőforrás-fejlesztési operatív program (hefop) irányító hatósága például a minap úgy döntött: dacára annak, hogy az egyik pályázatra április 23-ai beadási határidőt szabtak meg, mivel sok a pályázó, csak az április 6-áig benyújtott dokumentumokat értékelik. "A hefop irányító hatósága soha nem állt a tudás magaslatán, és csak remélni tudom, hogy ennél mélyebbre már nem kerülnek. A pályázók kínjukban csak nevetnek az intézkedéseken, és fogadkoznak, hogy soha többé nem pályáznak" - ad rövid helyzetjelentést humánerőforrás-pályázati frontról a Magyar Pályázatkészítő Iroda ügyvezető igazgatója, Esőssy Zsombor, aki sokakkal együtt méltatlankodik azon, hogy a hatóságokon sem a késedelmek, sem az önkényes döntések nem kérhetők számon.

A koreográfiát nem ismerők azt gondolhatják, hogy a pályázat megnyerése után legalább már tiszta a helyzet, de nem. A győzelem sem jelent még pénzhez jutást: előbb szerződni kell a hatóságokkal, márpedig a szerződésig hónapok is eltelhetnek. Hogy e szerződésre miért van szükség, miután a pályáztató kiírta a pályázatot, a pályázó pedig benyújtotta munkáját, nem teljesen világos. "Valójában nem a pályázatban, hanem a szerződésben mondom meg, hogy pontosan mit ígérek, a hatóság pedig, hogy ő valójában mit követel" - világítja meg a faramuci helyzetet egy, az államnak gyakran dolgozó tanácsadó. Ráadásul a szerződéseket néha később, menet közben módosítják is. "Ez a halál - folytatja. - A módosítási kérelmet három hatóság kommentálja, aztán egymás kommentárjait kommentálják körbe, s ennek mintha nem akarna vége szakadni." Ha a szerződés megvan, a pénzekre még mindig jó ideig várni kell, ami elsősorban a szegény civil szervezeteket fenyegeti csőddel. Olyannyira, hogy néhány alapítvány tavaly novemberben meghirdette "Az állam legnagyobb civil hitelezője" vetélkedőt, melynek nyertesei több millió forinttal "előfinanszírozták" uniós pályázatukat.

Ha egy program kátyúba jut, a felelős magyar hivatalnak vissza kell fizetnie az uniós forrást, ám ekkora blamára senki sem számít. Ha csak egy projekt nem valósul meg, vagy nem elég jól, a pályázónak kell visszafizetnie a pénzt - ez mindenki rémálma, tekintve, hogy az irányító hatóságok általában a hitelezőkhöz hasonlatosan előírják a javak elzálogosítását, vagyis többnyire van is honnan visszaszedni a pénzt. A helyzet ismerői mindazonáltal egyetértenek abban, hogy a legtöbb operatív programban jóval 5 százalék alatti lesz a visszafizetési arány. Kivételként - kivétel nélkül - a hefopot emlegetik, ahol egyesek 20, mások akár 30 százalékos visszafizetést is elképzelhetőnek tartanak.

Ha lesz igazi veszteség, az mégsem ez, hanem az elpuskázott lehetőség, hogy Magyarország hasznosabb dolgokra költötte volna a beömlő eurómilliárdokat.

LŐKE ANDRÁS, SIPOS ANETT, SZABÓ YVETTE