"A brüsszeli támogatás elnyerése keserves ügy. Nehezebb, mint a műszaki problémák leküzdése" - állítja Novák Gyula, a Szegedi Vízközmű Működtető és Fejlesztő Rt. vezérigazgatója. A dél-alföldi nagyváros térségében várhatóan az idén fejeződik be az a közel 67 millió eurós beruházás, amelynek eredményeként itt sem ömlik majd kezeletlen szennyvíz a Tiszába. Szeged, valamint a tőszomszédságában lévő négy kistelepülés utcáit 360 kilométer hosszan becsatornázzák, majd biológiai és iszapkezelő szennyvíztisztító telepet létesítenek. A kohéziós alap elődje, az Ispa révén elérhető támogatás lehetőségéről még 1999-ben értesültek a szegedi érdekeltek - emlékezik vissza Novák. Amikor első elképzeléseiket a környezetvédelmi tárca közvetítésével eljuttatták Brüsszelbe, azt a választ kapták, hogy az unió csak átfogó - a csatornahálózatot és a tisztítótelepet is magában foglaló - terveket támogat. Mivel Szegeden akkortájt senki sem volt jártas az uniós pályázatírás rejtelmeiben, a pályázati űrlapokból mintegy húsz változat készült, a műszaki dokumentációnak hatszor futottak neki. EU-delegációk jöttek-mentek, a minisztérium által ajánlott szakértők közreműködésével kiegészített hatástanulmányok sora született, míg végül Brüsszelben elfogadták a dolgozatot, és egy 2000. őszi döntés alapján az unió 50 százalékos támogatást adott a szegedi beruházáshoz.

A pályázati maraton ezzel még korántsem ért véget. A magyar kormány és az Európai Bizottság pénzügyi megállapodásának nyélbe ütése három hónapig tartott, mert tisztázatlan volt a hazai társfinanszírozás kérdése. A szükséges 50 százalék helyett a kormány csak 35-öt ígért, így a fennmaradó hányadra ismét pályázatokat kellett kidolgozni. Nem kevesebb mint két évbe került, míg a szegedi önkormányzatnak sikerült tető alá hozni a hazai társfinanszírozási megállapodást a környezetvédelmi tárcával. Ezután az EU képviselői elfogadták a csatornafejlesztésre kidolgozott versenytárgyalási dokumentációt, így már annak sem volt akadálya, hogy az uniós játékszabályok alapján közzétegyék a tender nemzetközi felhívását. A bökkenő ekkor csupán az volt, hogy a 2003-ban beérkezett ajánlatok jócskán meghaladták az 1999-es árakon kalkulált költség-előirányzatot. Miután a magyar kormány vállalta a többletkiadást, megindulhatott a most gőzerővel folyó beruházás.

Az észak-balatoni térség szemétlerakási programját a helybéli lakosság küldte majdnem sírba. "A 25 millió eurós beruházás - tartja Hartmann Ferenc veszprémi alpolgármester - a térség ivóvízbázisa szempontjából életbe vágó", ám a hulladéklerakók kiszemelt helyszíneinek közelében élők helyi népszavazásokon rendre elutasították a beruházást. Tavaly sikerült meggyőzni az eredeti telephely, Királyszentistván lakosságát, egyebek közt azáltal, hogy a helybéliek képviselőinek megmutattak egy hasonló létesítményt Graz mellett. Közben viszont lejárt az építkezés megkezdésének Brüsszel által szabott határideje. Végül sikerült a programot újratárgyalni, csakúgy, mint öt másik, hasonló gondokkal küszködő hulladékgazdálkodási projektnél. Hartmann alpolgármester odáig merészkedett, hogy kijelentette, "mivel a hulladékkezelés nem politikai, hanem szakmai ügy", ilyen kérdésekben nem lenne szabad népszavazással dönteni.

Vajda Pál budapesti főpolgármester-helyettes szerint viszont "a lakosság és a civil szervezetek beleszólási jogát nem lehet megtagadni". Szavait természetesen nem a Balaton-felvidékre, hanem a budapesti M0-s körgyűrű uniós pénzekből épülő, keleti szektorával kapcsolatos civil berzenkedésekre vonatkoztatta. Pedig a közel 458 millió eurós összköltségű, 26 kilométeres keleti körgyűrűszakasszal kapcsolatos perek már így is két évre visszavetették az építést - állítja Tompos Attila, a Nemzeti Autópálya Rt. EU-koordinációs igazgatója. A munkálatokat azonban nem függesztették fel, s így Tompos reményei szerint bő egy év múlva már a körgyűrűn lehet eljutni az M1-estől az M3-asig.

HEIMER GYÖRGY