2005. december. 21. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. december. 21. 19:41 Trend

Pápaváltás a Vatikánban

Hosszú betegeskedés és többnapos agónia után élete 85. évében április 2-án meghalt II. János Pál pápa, akinek a temetésére 3 millióan zarándokoltak Rómába, és a szertartáson több mint száz állam- és kormányfő vett részt.

A dél-lengyelországi Wadowicében született Karol Josef Wojtyla krakkói érseket 1978-ban választották a katolikus egyház élére, és 455 év után ő volt az első nem olasz római egyházfő. 27 éves tevékenységét meghatározta, hogy szegény családban nőtt fel, fiatalon kemény fizikai munkával kereste kenyerét, saját bőrén tapasztalta meg a fasizmust, majd a kommunizmust. Legfontosabb feladatának a szegények és elesettek védelmét, a társadalmi szolidaritás megteremtését tekintette, ezt hirdette 129 országban tett utazásai során is. Az emberi méltóság és szabadságjogok szószólójaként szembeszállt a diktatúrákkal, az elnyomás minden fajtájával, már pápává választása előtt támogatta a Szolidaritás mozgalmat Lengyelországban, és komoly szerepe volt a kelet-európai rendszerváltás előkészítésében.

Meghirdette a vallások párbeszédét is, ő volt az első római egyházfő, aki felkeresett egy zsinagógát, és ott együtt imádkozott egy főrabbival 1986-ban Rómában, majd 2000-ben Jeruzsálemben. 2001-ben Damaszkuszban pedig ellátogatott egy mecsetbe is.

Pápasága kiemelkedő mozzanata volt, hogy elismerte a katolikus egyház történelmi vétkeit: a vallásháborúkat, az eretneküldözéseket, a kiközösítéseket, az évszázadokon keresztül megtűrt és végül a holokauszthoz vezető antiszemitizmust, amelyekért egyháza nevében bocsánatot kért. A humanizmusával, politikai és ökumenikus nyitottságával, kivételes kommunikációs képességeivel idősek és fiatalok millióit meghódító II. János Pál ugyanakkor számos kérdésben mereven ragaszkodott az egyházi dogmákhoz. Elvetette a papi cölibátus felülvizsgálatának és a nők pappá szentelésének lehetőségét, szexuális kérdésekben ókonzervatív nézeteket vallott, például rendíthetetlenül ellenezte az óvszer és a fogamzásgátlók használatát, tudomást sem véve az AIDS terjedésének és a világ túlnépesedésének súlyos következményeiről. Nem lépett fel idejében és elég határozottan az egész világot felháborító papi pedofíliával szemben, keveset törődött egyháza más belső gondjaival is, nem engedett a reformtörekvéseknek.

Utódjául rekordsebességgel április 19-én választották pápává - XVI. Benedek néven - a 78 éves Joseph Ratzinger bíborost, volt müncheni érseket, a vatikáni Hittani Kongregáció prefektusát. Ratzinger hosszú időn át II. János Pál hűséges szövetségese volt, megválasztásával a konzervatív szárny kerekedett felül a Vatikánban.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.