Markánsan növekedett a magasabb jövedelműek és - ami talán meglepőbb - az iskolázottabbak aránya a családi házat építők körében. A DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda, 1997-es vizsgálatát megismételve, az ország különböző régióiban 250 építkezőt faggatott ki (olyanokat, akik 2002-2004-ben kapták meg építési engedélyüket). A fejüket most házépítésre adók családjában az egy főre jutó havi jövedelem 65,6 ezer forint, szemben az 1997-es 20,7 ezerrel (az infláció hatásával korrigálva: 36,8 ezerrel). Még szembetűnőbb a változás az iskolázottság tekintetében. Míg 1997-ben a családi házat építők valamivel több mint 20 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel, most arányuk a 40 százalékot is meghaladta (miközben a teljes felnőtt lakosság nem egészen 14 százaléka diplomás). A másik oldal: a csak alapfokú végzettséggel rendelkezők 1997-ben az építkezők 24, most pedig alig több mint 5 százalékát tették ki (országos arányuk 40 százalék fölötti). Még egy érdekesség: az építkezők nagyobbik felénél legalább az egyik házastárs idősebb 35 évesnél, tehát nem elsősorban a fiatalok építkeznek.

Az építkezők körének megváltozásával csökkent az az ellentmondás, hogy a lakásszükséglet kielégítésének legmagasabb szintjét jelentő önálló családi ház egyszersmind a szerényebb anyagiakkal rendelkező családok számára is a legkönnyebben megfizethető alternatíva. Az iskolázatlanabb, alacsonyabb keresetű családok jelentős része viszont elveszítette az esélyét arra, hogy saját ház felépítésével oldja meg lakásproblémáját.

A frissen elkészült családi házak átlagos építési költsége közel 136,6 ezer forint volt négyzetméterenként, átlagos alapterülete pedig 136,3 négyzetméter, egy átlagház tehát (telekár nélkül) 18,6 millióba került. A családiház-építőknek egyébként jó 30 százaléka nem bíbelődött részletes költségvetés készítésével. A támogatott lakáshitelek rendszere mindenesetre megfontoltságra sarkall: a hitel nélkül építkezők körében az 50 százalékot is meghaladta a számolgatást megspórolók aránya.

Alighanem ennek is következménye, hogy az építkezésbe fogók többsége alábecsüli a várható költségeket, bár - talán a magasabb jövedelmű, iskolázottabb rétegek térnyerése miatt is - már kisebb a tévedés, mint 1997-ben: nyolc éve a végösszeg átlagosan 35 százalékkal volt magasabb, mint a kezdéskor gondolták, most pedig csak 18 százalékos az eltérés. Az induláskor az építkezők 44 százaléka még a szükséges summa 40 százalékával sem rendelkezett. A saját erő, a hitelek és a támogatások együttes összege csak az építkezők 48 százalékánál fedezi legalább 90 százalékban az építkezés költségeit.

A támogatott hitel, amit az építkezők 70 százaléka felvett, Budapesten és Pest megyében az építési költségek egyharmadát, országosan pedig a 40 százalékát fedezte. A DEM-vizsgálat nem igazolta azt a nézetet, hogy a támogatások aránytalanul nagy része kerülne a magasabb jövedelműekhez: az összes támogatott hitel több mint felét olyan családok vették fel, ahol az egy főre eső jövedelem alatta volt a minta átlagának. Egyre kisebb viszont - az átlagos gyermekszámcsökkenés következtében is - a gyermekek után kapott támogatás szerepe a finanszírozásban: a minta átlagában, az 1997-es 11 százalékkal szemben, most csak az összes költség 6 százalékát fedezte a "szocpol".

A költségvetés még egy módon jelentős szerepet játszik a magánépítkezések finanszírozásában. Ez a rejtett "támogatás" nem más, mint a számla nélküli munkavégzés. A kereslet-kínálat mai viszonyai között a családiház-építő vállalkozók arra kényszerülnek, hogy az elspórolt közterhek majdnem teljes összegét átengedjék az építtetőnek, mivel az adóval megnövelt áron nem kapnának munkát. A közterhekkel növelt, "becsületes" árakat a vizsgálat eredményei szerint az építkezők legalább 40 százaléka nem tudná kifizetni. A számla nélkül zsebre tett összeg a munkadíjak több mint 62 százaléka volt - ez az arány majdnem pontosan annyi, mint 1997-ben. Az építőanyagoknak körülbelül 15 százalékát vásárolták számla nélkül, amivel jellemzően az általános forgalmi adót sikerült megspórolni.