2008. március. 19. 00:00 Utolsó frissítés: 2008. március. 19. 16:50 Hét nap gazdaság

Magas agrárárak

A mezőgazdasági termékek felvásárlási árai 35,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábban mért értéket idén...

A mezőgazdasági termékek felvásárlási árai 35,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábban mért értéket idén januárban - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentésében. Ezen belül a növényi termékek termelői ára 49,9, az élő állatoké, illetve az állati termékeké 17,2 százalékkal emelkedett. A felvásárlási árak növekedésének üteme az előző havihoz képest némileg lassult, tavaly decemberben ugyanis 38,1 százalékos volt az agrárár-növekedés a 2006. decemberihez képest. Az enyhe csökkenést a növényi termékek okozzák, az élő állatoknál és az állati termékeknél ugyanis tavaly decemberben 11,8 százalékos volt az éves áremelkedés. Az éves szintre vetített áremelkedés a gabonaféléknél 74,1, az olajnövényeknél 63,6 százalékos volt, míg a gyümölcsöknél 56,8, a zöldségeknél pedig 14,3 százalékos termelőiár-emelkedést mért a KSH. A vágóállatok közül a baromfi ára 17,6, a sertésé 3,2 százalékkal nőtt egy év alatt, az állati termékek áremelkedésén belül pedig a tej felvásárlási árának 39,8 százalékos emelkedése volt a meghatározó.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.