2009. január. 28. 00:00 Utolsó frissítés: 2009. január. 30. 16:41 Hét nap

Fészekrakó-visszaélések

Visszaélésekre bukkantak a Fészekrakó program felhasználásakor a hatóságok, és harminc ügyben már el is rendelte a...

Visszaélésekre bukkantak a Fészekrakó program felhasználásakor a hatóságok, és harminc ügyben már el is rendelte a nyomozást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság. (A Fészekrakó állami kezességgel teszi elérhetővé az első lakás megszerzését.) A botrány akkor robbant ki, amikor az ügyészség a szociális ellátások törvényességi felügyelete során elvégzett vizsgálatakor harminc olyan családot talált a miskolci Avasi lakótelepen, amelyik rendszeres szociális segélyben részesül, de lakást is vett a Fészekrakó program keretében, pedig e kettő kizárja egymást. Ezután kapcsolódott be a vizsgálatba a rendőrség. A módszer nagy hasonlóságot mutat a taktaközi szocpolcsalásokhoz. Felhajtók kerestek meg nehéz sorsú családokat (képünkön az egyik) azzal, hogy a Fészekrakó által biztosított, államilag támogatott hitel révén önerő nélkül is kaphatnak lakást. A felhajtók állandó ügyvédekkel, értékbecslőkkel és banki alkalmazottakkal „dolgoztattak”, és ha kellett, hamis igazolásokat is szereztek. A hasznuk abból származott, hogy a lakások eladói kisebb összeget kaptak, mint amenynyi a szerződésen szerepelt. Ebbe azért mentek bele, mert a városban a lakótelepi lakások nehezen eladhatók, sokszor éppen a Fészekrakó program kapcsán beköltözők miatt. Miskolcon közel kétszáz lakás cserélt így gazdát. Az új tulajdonosok nagy része nem képes fizetni sem a törlesztőrészleteket, sem a rezsit, ezért tömeges kilakoltatások várhatók.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.