2008. július. 09. 00:00 Utolsó frissítés: 2008. július. 09. 17:08 Hét nap

Csapnivaló érettségi

Gyenge feladatok voltak a középszintű matematika érettségin - állította sok tanár az idei vizsga után.

Gyenge feladatok voltak a középszintű matematika érettségin - állította sok tanár az idei vizsga után. A diákok átlaga ennek ellenére mindössze 2,95 lett, azaz az 50 százalékot sem érte el. Igaz, ez javulás tavalyhoz képest, ám messze elmarad valamennyi másik tárgy eredményétől. Matematikából kettes jegyet kaptak a legtöbben, magyarból hármast, történelemből pedig négyest. Még az elvben jobban tanuló gimnazisták matekeredménye sem érte el a 60 százalékost. A matematikából emelt szinten érettségizett közel 3 ezer diák viszont jól teljesített, egyötödük eredménye 90 százalékosnál is jobb lett, míg például történelemből alig páran teljesítettek ilyen jól. Érettségi bizonyítványt az idén 10 ezer fővel kevesebben kaptak, mint tavaly, így 80 ezer alá csökkent az idén maturáltak száma.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.