2008. március. 26. 00:00 Utolsó frissítés: 2008. március. 26. 17:30 Hét nap

Helykereső Tőkés

Továbbra sem veszi fel tagjai közé Tőkés László református püspököt (képünkön Hans-Gert Pötteringgel, az Európai...

Továbbra sem veszi fel tagjai közé Tőkés László református püspököt (képünkön Hans-Gert Pötteringgel, az Európai Parlament néppárti elnökével), romániai európai parlamenti képviselőt frakciója tagjai közé az Európai Néppárt, amelynek alelnöke Orbán Viktor, a Fidesz vezetője is. A püspök március elején, budapesti irodája megnyitóján még annak a reményének adott hangot, hogy a néppárt következő ülésén sor kerül felvételére. A frakcióvezető szóvivője azonban közölte, hogy a román delegáció nem járul hozzá Tőkés felvételéhez, márpedig egy új tag felvételének feltétele valamennyi küldöttség támogatása. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői támogatják a püspök felvételét a néppártba, de ezt az is nehezíti, hogy a románok úgy számolnak, Tőkéssel a magyarok kerülnének többségbe velük szemben a frakcióban. A püspöknek egyébként két másik csoportosulás - a Nemzetek Európájáért Unió és a Függetlenség/Demokrácia frakciója - már többször is felajánlotta, hogy beveszi tagjai közé, ezért elképzelhető, hogy a püspök végül közülük választ magának frakciót.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.