2008. február. 13. 00:00 Utolsó frissítés: 2008. február. 13. 17:14 Hét nap

Új török fejkendővita

Szabad ezentúl fejkendőt hordani a törökországi egyetemeken - az ankarai parlament nagy többséggel megszavazta a...

Szabad ezentúl fejkendőt hordani a törökországi egyetemeken - az ankarai parlament nagy többséggel megszavazta a kendőviseletet tiltó alkotmány módosítását. A szekuláris török állam hívei tüntetéseken tiltakoznak a döntés ellen, mert szerintük ezzel a vallás behatol az egyetemekre, és attól tartanak, hogy a középiskolákban és a közintézményekben is feloldják a tilalmat. Az alkotmánymódosítást a kormányzó konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja, valamint az ellenzéki jobboldali nacionalista Nemzeti Akció Párt kezdeményezte. Szerintük a határozat EU-konform, mert védi a hívő és nyilvános helyen kendőt viselő muszlim diáklányok szabadságjogát. A döntést támogatta Tayyip Erdogan kormányfő is, aki a múlt héten Törökország teljes jogú uniós tagságát sürgette Kölnben. Erdogan - aki a török halálos áldozatokat követelő ludwigshafeni tűzeset keltette indulatok lehűtésére utazott Németországba - megdöbbentette a német politikai és közéletet, amikor bűncselekménynek nevezte az asszimilációt, és hangsúlyozta a kulturális azonosság megőrzésének fontosságát. Azt is követelte, hogy hozzanak létre Németországban török nyelvű egyetemeket és középiskolákat.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.