2007. június. 27. 00:00 Utolsó frissítés: 2007. június. 27. 17:43 Hét nap

Besúgó cseh popsztár

Václav Neckár, az egykori szocialista Csehszlovákia egyik legnépszerűbb táncdalénekese kilenc éven át jelentett a...

Václav Neckár, az egykori szocialista Csehszlovákia egyik legnépszerűbb táncdalénekese kilenc éven át jelentett a korabeli Állambiztonsági Hivatalnak (StB). A magyarok által leginkább Jirí Menzel Szigorúan ellenőrzött vonatok című Oscar-díjas filmjéből - az ifjú vasutas Milos szerepében - megismert énekes és színész aktáit a cseh belügyminisztérium levéltárában talált papírok alapján a konzervatív Lidové noviny lap hozta nyilvánosságra. Neckárt az StB 1978-ban szervezte be, hogy jelentsen menedzseréről, Hanus Bunzelről. Később Bunzel is együttműködő lett, így Neckár más feladatokat kapott. Például énekesnő társáról, majd a havannai világifjúsági fesztiválon részt vevőkről is jelentett a hatóságoknak. Maga Neckár nem nyilatkozik, arra hivatkozva, hogy 2002-ben súlyos agykárosodást szenvedett, s azóta sok mindenre nem emlékszik. A cseh könnyűzene csillagai közül mások is együttműködtek az StB-vel. A legismertebb Jaromír Nohavica, a cseh folk koronázatlan királya, akinek népszerűsége a lebukás óta is töretlen.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.