KUTYAGYÁRAK ELLEN
Az ebtenyésztést szabályozó rendelet visszavonása ellen tiltakozik a Magyar Újságírók Országos Szövetségének állatvédő...
Az ebtenyésztést szabályozó rendelet visszavonása ellen tiltakozik a Magyar Újságírók Országos Szövetségének állatvédő szakosztálya. Attól tart, jogszabály híján az eddigieknél is mértéktelenebb lesz a kutyatenyésztés, pedig a százával Nyugat-Európába csempészett állatok miatt Magyarország már így is kétes hírnevet szerzett magának. Idehaza évente csaknem annyi fajtatiszta kölyökkutya jön világra, mint a lélekszámban nyolcszor nagyobb Németországban. Az ebtenyésztők vitája több mint egy évtizede tart, mert a fajtagazda szervezetek saját hatáskörükbe szerették volna vonni a törzskönyvek kiadásának jogkörét. Ez azonban minduntalan elakad a tevékenységből évente több százmillió forint bevételt elkönyvelő Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének (MEOE) ellenállásán. A bejelentések alapján a társadalmi szervezetek felett törvényességi felügyeletet gyakorló Legfőbb Ügyészség nyolc évvel ezelőtt vizsgálatot tartott a MEOE-nél, és miután szabálytalanságokat talált, pert indított a feloszlatására. Ezt a pert azonban az egyesület a múlt héten jogerősen megnyerte. A tárgyaláson az is kiderült, hogy a földművelési tárcánál tervezik annak a rendeletnek a visszavonását, amelyet a MEOE régóta vitatott, mert azt az állattenyésztési törvényből vezették le, miközben az egyesület szerint tagjaik csak hobbikutya-tenyésztők. A HVG érdeklődésére a minisztériumban egyelőre csak annyit mondtak, valóban változtatásokra készülnek az ebtenyésztés szabályozásában.