2006. április. 12. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. április. 12. 16:40 Hét nap

PLATZECK LEMONDOTT

Hétfőn lemondott tisztségéről Matthias Platzeck, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke.

Hétfőn lemondott tisztségéről Matthias Platzeck, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke. Az 52 éves politikus, akit tavaly novemberben óriási többséggel választottak meg a párt élére, s akitől a szeptemberi választási vereség után a párt megújítását várták, egészségi okokból kényszerült távozni. Március végén hirtelen hallásvesztéssel került kórházba, amit általában a túlhajszolt életmódot követő menedzserek, politikusok stresszeredetű betegségének tartanak. Az eredetileg az NDK-beli ilmenaui műszaki egyetemen mérnöki diplomát szerzett Platzeck a német újraegyesítés során vált aktív politikussá, tartományi miniszter, potsdami főpolgármester, majd Brandenburg miniszterelnöke és az SPD tartományi szervezetének elnöke lett. A hozzá közel állók szerint olyan ember, aki "két végén égeti a gyertyát", s mint hétfői lemondásakor az SPD elnökségi ülésén maga is beszámolt róla, keringési és idegrendszeri tünetek már az év elején jelezték, valószínűleg túlvállalta magát. A tartományi tisztségeit egyelőre megtartó Platzeck utódjának megválasztására májusban rendkívüli pártkongresszust tartanak. Az SPD új elnöke várhatóan Kurt Beck, Rajna-Pfalz tartomány miniszterelnöke, a párt egyik eddigi alelnöke lesz.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.