2006. április. 12. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. április. 12. 16:40 Hét nap

POZSONYI BOCSÁNATKÉRÉS

A szlovákiai Zólyom zsidó temetőjében hétfőn felavatták a roma holokauszt áldozatainak emlékművét.

A szlovákiai Zólyom zsidó temetőjében hétfőn felavatták a roma holokauszt áldozatainak emlékművét. A megemlékezésen Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a szlovák kormány nevében bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól - jelentette a Roma Sajtóközpont. Csáky kijelentette: a holokauszt az emberi civilizáció szégyene, ezért is mindent meg kell tenni azért, hogy a rasszizmus ne juthasson hatalomra. Klára Orgovánová, a szlovák kormány romaügyi biztosa emlékeztetett arra, hogy Pozsony a történelem során most először nyilvánított véleményt a roma holokausztról. Az országban ez az ötödik emlékmű, amely felidézi a második világháború során elpusztított romákkal történteket. Az elsőt tavaly augusztusban Besztercebányán állították fel, majd Garamnémetfalván, Lutillán és Tapolyhanusfalva községben. A jövőben még három emlékművet terveznek építeni ott, ahol romamegsemmisítő táborok léteztek, így Révkomáromban, Szlatinában és Máriatölgyesen.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.