ELJÁRÁS KASZJANOV ELLEN
Az orosz főügyészség hétfőn vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy Mihail Kaszjanov utolsó miniszterelnöki...
Az orosz főügyészség hétfőn vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy Mihail Kaszjanov utolsó miniszterelnöki munkanapján szabályosan szerezte-e meg kevesebb mint 20 millió rubelért (1 rubel = 7 forint) egy közel 800 milliót érő állami ingatlan tulajdonjogát. Az eljárás negyedévvel azután indult meg, hogy Kaszjanov - akit Vlagyimir Putyin államfő másfél évvel ezelőtt váltott le kormányfői tisztségéből - februárban bejelentette, nem zárja ki, hogy indul a 2008-as oroszországi elnökválasztáson, majd több alkalommal bírálta a Kreml politikáját. Kaszjanov tagadja a vádakat, amelyek szerint tavaly olyan, szabálytalanul megtartott árverésen jutott a több épületből álló ingatlanhoz, amelyen csak a családtagjai tulajdonában lévő cégek indulhattak. Moszkvai kommentárok és ellenzéki politikusok egybehangzóan úgy vélik, az eljárás mögött elsősorban politikai megfontolások állnak, és a cél az, hogy bel- és külföldön lejárassák az ellenzék oldalára állt politikust. A főügyészségi közlemény nyilvánosságra hozatalának napján Kaszjanov külföldön tartózkodott, és van, aki nem zárja ki, hogy önkéntes száműzetésbe vonul. Ha az ügy bíróság elé jut, és a volt kormányfőt bűnösnek találják, akár ötéves börtönbüntetést is kaphat.