2005. július. 13. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. július. 13. 17:15 Hét nap

KIADHATJÁK ZENTAIT

Pénteken letartóztatták, majd nem sokkal később 50 ezer ausztrál dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték az...

Pénteken letartóztatták, majd nem sokkal később 50 ezer ausztrál dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték az ausztrál hatóságok a háborús bűnök elkövetésével vádolt Charles Zentait (Zentai Károlyt). A 83 éves férfit - akinek szökésétől egészségi állapota miatt nem tart a bíróság - a magyar hatóságok által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján fogták el lakhelyén, a nyugat-ausztráliai Perthben. Még korántsem bizonyos, hogy kiadják Magyarországnak, erről ugyanis egy helyi bíróságnak kell határoznia, a végső döntést pedig az ausztrál igazságügy-miniszter hozza meg (lapinformációk szerint Zentai lehet az első háborús bűnnel vádolt személy, akit Ausztrália kiad). Az idős férfit azzal gyanúsítja a Katonai Főügyészség, hogy 1944 őszén a Magyar Honvédség tisztjeként két társával halálra kínozta a 18 éves, zsidó származású Balázs Pétert, majd holttestét a Dunába dobták (HVG, 2005. március 12.). Zentai, ahogy már egy korábbi nyilatkozatában is, bírósági kihallgatásán is tagadta az ellene felhozott vádakat.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.