2005. február. 16. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. február. 16. 17:40 Hét nap

ISMÉT EU-PÁLYÁZATOK

Március 1-jétől ismét lehet pályázni a gazdasági versenyképesség operatív programjaira (gvop), amelyek az EU...

Március 1-jétől ismét lehet pályázni a gazdasági versenyképesség operatív programjaira (gvop), amelyek az EU társfinanszírozásában valósulhatnak meg. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium összesen 16 pályázatot hirdetett meg - a tavalyi 23-mal szemben -, 45,5 milliárd forint keretösszeggel. Az ígéretek szerint a kiírások az eddiginél egyszerűbbek, rövidebbek. A legnagyobb változás, hogy a támogatást ezentúl a bruttó, tehát az áfával növelt összeghez viszonyítják. Technológiai korszerűsítésre a tavalyi 5,7 milliárd után 2005-ben 16,4 milliárd forint áll rendelkezésre, míg a tavaly legnépszerűbbnek bizonyult, a kis- és középvállalkozások műszaki-technológiai hátterének fejlesztését célzó keret 6,6 milliárd forint lesz, az elnyerhető maximális vissza nem térítendő támogatás a teljes összegen belül a tavalyi 50-ről 30 százalékra csökken, miközben a felső összeghatár 25 millió forint marad. Erre a "címszóra" tavaly több mint 3400 pályázat érkezett, 40 milliárd forintot meghaladó támogatási igénnyel, így a kiírást már 2004. augusztus 2-án felfüggesztették. Új "címszó" a feldolgozóipari beszállítók megerősítése, amire 2,06 milliárd forint az éves keret. Jóval kevesebb programot írtak ki ugyanakkor a kutatás-fejlesztésre, miután tavaly a hároméves keret 75 százalékát lekötötték. A versenyképesség növelésére szánt hároméves, hazai forrásokkal kiegészített, 154 milliárd forintos támogatási keret kihasználására tavaly beérkezett 9134 pályázatból február 11-éig 1685-re kötöttek szerződést, 8,1 milliárd forint értékben.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.