Kurucles
Váratlanul eredményt hoztak a magyar hatóságoknak a kuruc.
Váratlanul eredményt hoztak a magyar hatóságoknak a kuruc.info internetes portál amerikai szerverének leállításával kapcsolatos próbálkozásai. A szélsőjobboldali, gyakran gyalázkodó kitételekkel tűzdelt szövegeket közlő újságot éppen amiatt működtették amerikai szerverről, mert szerkesztői abban bíztak, hogy az Egyesült Államok által biztosított széles körű véleményszabadság védi őket. Nem is alaptalanul: számos német náci honlap működik - hazájában bűncselekménynek számító tartalommal - a szólásszabadságra hivatkozva amerikai szerverekről.
A kuruc.info szerkesztői titkolják kilétüket, így hiába indult ellenük Magyarországon eljárás, a hatóságok arra jutottak, hogy az a legbiztosabb, ha az USA-tól kérik a szerver leállítását és a tárhely bérlőinek adatait. Ilyen eljárás indult például 2007 tavaszán Schmidt Mária feljelentésére, akinek állítólagos híváslistáját tette fel oldalára a kuruc.info. Az amerikai hatóságok azonban nem látták megalapozottnak a bűnügyi jogsegély keretében indított magyar kérelmeket, ezért elutasították őket. A magyar hatóságok idén tavasszal újítottak, a HVG információi szerint terrorizmus gyanújával kértek jogsegélyt az Egyesült Államoktól - a magukat Magyarok Nyilainak nevező csoport által elkövetettekkel összefüggésben (HVG, 2008. április 19.).
Ez a kérelem azonban még nem ért célba, az éppen a softlayer.com szolgáltatónál lévő bérelt szervert a múlt hét végén váratlanul mégis lekapcsolták. Ezt sima olvasói panaszra egyetlen szolgáltató sem teszi meg, legfeljebb bírói ítéletre. Itt azonban nem ez történt, ezért annak van nagyobb valószínűsége, hogy magyar-amerikai rendőrségi vagy nemzetbiztonsági kapcsolatok játszottak szerepet.
Ezt erősítik az azóta történtek is. A kuruc.info oldalán először egy rövid közleményt adtak ki a leállással kapcsolatban, ezt a német servage.net nevű szolgáltatón keresztül tudták megtenni. Ott azonban csak egy napig maradhattak, hétfőn már újra Amerikából, az alphared.com nevű szolgáltatótól jelentkeztek. Ott egy rövid értékelést adtak közre a történtekről, s kitették az oldalra a softlayerrel folytatott levelezésüket. Ez sem élt azonban sokáig, kedden már a szolgáltató közleménye látszott a kuruc.info oldalán, amelyben azt közölte, hogy az oldalt felfüggesztették, s kéri a tulajdonosokat, jelentkezzenek megbeszélni a problémát. A jelek szerint tehát valakik nyomon követik a kuruc.infósok próbálkozásait új tárhely keresésére, s utánuk nyúlnak, méghozzá eredménnyel.
Összehangolt akcióra utal, hogy a hét végén más nemzeti radikális honlapok is zavarral küszködtek, nehezen volt elérhető például a barikad.hu és a hunhir.hu oldala is. Az Egyesült Államokban működő nemenyi.net és a newyorkpolgarikor.com pedig rövid időre le is állt, s tartalmaik továbbra sem érhetőek el. A szentkoronaradio.com-ot pedig a szerver lebénítását célzó, úgynevezett DDos támadás érte, s bénította meg rövid időre.
Az egyébként nehezen érthető, ha már nyomoznak, miért nem találtak a magyar hatóságok semmit a kuruc.info szerkesztőiről. A hírportál ugyanis naponta többször frissült, nem lett volna túlzottan megerőltető a rendőrségnek vagy a nemzetbiztonságnak kinyomozni, kik készítik az anyagokat, és milyen úton juttatják el azokat az amerikai szerverre.