Hátat fordított az Európai Unió támogatását élvező Nabucco gázvezeték tervének a múlt csütörtökön Kazahsztán. Az EU-trojka és az öt közép-ázsiai utódállam külügyminisztereinek első, Asztanában megrendezett találkozója után Marat Tazsin kazah külügyminiszter - Nurszultan Nazarbajev elnök üzenetét közvetítve - közölte Javier Solanával, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, hogy országának már nem áll szándékában gázvezetéket építeni Európa felé a Kaszpi-tenger fenekén. A Vedomosztyi című moszkvai üzleti napilap értesülései szerint Kazahsztán orosz ráhatásra változtatta meg terveit. Az ázsiai gázt Oroszország elkerülésével Európába szállító, a tervek szerint 2011-re elkészülő Nabuccótól való kazah elhatárolódással Moszkva két legyet is ütött egy csapásra: lerombolta az éppen az orosz szállításoktól való függőség enyhítésére is hivatott Nabucco egyik pillérét, továbbá a kazah gáz átvételével és belföldi értékesítésével lehetősége nyílik arra, hogy saját készleteit exportálja.

Egy nappal később az Asztanában tárgyaló Mihail Fradkov orosz miniszterelnöknek sikerült rávennie Nazarbajevet arra is, hogy közölje az ugyancsak Kazahsztánban tartózkodó Lech Kaczynski lengyel elnökkel: a kazahok csak akkor hajlandóak olajat táplálni az Odessza kikötője és a lengyel-ukrán határnál lévő Brodi közötti vezetékbe, ha a lengyelek az oroszokat is engedik csatlakozni a projekthez. A Kaczynskit elkísérő üzletemberek is kedveszegetten távoztak a közép-ázsiai országból: a korábbi ígéretekkel ellentétben a lengyel PKN Orlen és társai nem kapnak olajkitermelési engedélyt Kazahsztánban. A kazah vezetés hirtelen hangulatváltozásának okai csak részben ismertek, ám annyi kiszivárgott a tárgyalásokról, hogy Fradkovék egyebek mellett megígérték, öt éven át a kazahok évente legalább 15 millió tonna olajat exportálhatnak Európába az orosz vezetékeken.

Az asztanai döntés az EU és egyben a Nabucco másik fő támogatójának számító Washington kudarca is. Pedig tavaly még Dick Cheney amerikai alelnök is ellátogatott Kazahsztánba, hogy dicsérje az emberi jogok terén érezhető javulást. Az amerikai vendéget az sem igazán zavarta, hogy Kazahsztánban gyanúsan sok ellenzéki hal meg autóbalesetben, az az ellenzéki pedig, aki keveset jár az utcán, kétszer hátba és egyszer fejbe lövi magát.

Kazahsztán valószínűnek tűnő kiesése azt jelenti, hogy a Nabuccónak már csak három pillére - Türkmenisztán, Azerbajdzsán és Irán - marad, s amellett, hogy egyikük sem tekinthető a nyugati értelemben vett demokrácia mintapéldájának, még energiaszállítási megbízhatóságuk is kétségbe vonható. Irán a téli hónapokban már többször korlátozta exportját, a korábbi türkmén vezető, a januárban meghalt Türkmenbasi többeknek - az oroszoknak, az ukránoknak és részben az európaiaknak - is megígérte ugyanannak a gázmennyiségnek az eladását, Azerbajdzsán pedig januárban leállította a Novorosszijszkba tartó vezeték olajellátását, mert túlzottnak tartotta a Bakunak szánt orosz gáz árának az emelését.

Az utóbbi években viszont Oroszország is sokat tesz azért, hogy Amerika és az EU a tekintélyuralmi rezsimek kegyeit is keresse, csak hogy enyhítse függőségét az orosz energiaszállításoktól. Egyre több jel utal ugyanis arra, hogy Moszkva kész visszaélni erőfölényével, s az állami többségi tulajdonba kerülő orosz cégek üzleti érdekeik érvényesítése mellett eleget tesznek a Kreml politikai megrendeléseinek is.

Az egyik leggyanúsabbnak tűnő eset a tavaly nyáron a PKN Orlen lengyel olajipari társaság tulajdonába került litvániai olajfinomító, a Mazeikiu ügye. Miután a korábban a Jukosz érdekeltségébe tartozott üzem nem az - egyes kommentárok szerint politikai okokból kikosarazott - újabb orosz kérő kezébe jutott, Konsztantyin Koszacsov, az orosz duma külügyi bizottságának az elnöke közölte a litvánokkal: "A kőolajvezetékkel kapcsolatos bizonytalanságok mindaddig fennmaradnak, amíg a litvánok meg nem tanulják végre, milyen partnereket kell választaniuk maguknak." Két nappal később a vezeték szivárogni kezdett, majd felrobbant, s a litvánok annak ellenére is sandán néznek az oroszokra, hogy a hivatalos vizsgálat műszaki okokból bekövetkezett balesetet állapított meg. Az is figyelemre méltó, hogy a vezetéket üzemeltető orosz monopólium, a Transznyefty a mai napig nem állította helyre a csőkígyót, s nem kizárt, hogy a leágazáson már egyáltalán nem jut el nyersolaj Litvániába: a Transznyefty hirtelen rájött, hogy a vezeték elavult, s megjavítása aligha kifizetődő. Pánikszerű riadalmat keltettek Európában azok az esetek is, amikor Oroszország tavaly Ukrajnával, az idén pedig Belarusszal keveredett elszámolási-fizetési vitába, s rövid időre elzárta a gáz-, illetve olajcsapokat.

Időről időre felkorbácsolódó ellenérzések kísérik az elszabadult energiaárakból meggazdagodott orosz cégek külföldi terjeszkedését is. Európában tavaly is több tucat komoly üzlet esett kútba részben politikai megfontolások miatt. A moszkvai M&A Intelligence tanácsadó csoport a Vedomosztyi kérésére összegyűjtötte a tavalyi évben kudarcba fulladt orosz felvásárlási akciókat, s megállapította, az ügyletek meghiúsulásának fő oka, hogy a célországban bizalmatlanul viszonyulnak az orosz cégekhez, és attól tartanak, az átláthatatlanul tevékenykedő befektető vállalatok jó része részben politikai megfontolásokból keres beruházási lehetőségeket. A legnagyobb befektetők ugyanis az energetikai cégek közül kerülnek ki, a legaktívabb a Gazprom, illetve a Kremlhez közel álló tulajdonosok kezében lévő Lukoil olajipari vállalat. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezete (UNCTAD) jelentése szerint a Gazpromnak 2005-ben kéttucatnyi ország mintegy ötven cégében volt jelentős érdekeltsége, s ugyanez mondható el a Lukoilról is. Oroszország külföldi befektetéseinek összege mintegy 140 milliárd dollárra rúgott (ami egyébként azonos a külföldi dán befektetések összegével). Az idézett elemzők szerint viszont a bizalmatlanság miatt az orosz üzletemberek mintegy 50 milliárd dollárnyi értékű üzlettől - például a rotterdami Europoort, a luxemburgi székhelyű Alcerol vagy a brit Centrica gázszolgáltató megvételétől - estek el.

Szergej Ivanov miniszterelnök-helyettes és a külföldi felvásárlásokban részt vevő orosz vállalatok vezetői szerint a terjeszkedés mögött kizárólag gazdasági megfontolások állnak. Már csak azért sem lehet szó ideológiai töltésről - mondják -, mert a 143 milliós ország élén álló politikai elit gyakorlatilag maga is ideológiamentesen tevékenykedik. A Putyin elnök és szövetségesei által több alkalommal is alaptalannak nevezett "oroszellenes hisztéria" mögött a Kreml szerint Amerika áll, amely meg akarja akadályozni a volt szovjet tagköztársaságokban elvesztett orosz befolyás helyreállítását, és ellenőrzése alá akarja vonni a közép-ázsiai térségben kitermelt olaj és gáz szállítását.

Az orosz gazdasági inváziót ellenzők fő érve, hogy minden oroszországi fejlemény egy irányba, a posztszovjet imperializmus kialakulása felé mutat. Sok jel valóban alátámasztani látszik ezt a véleményt. Miközben a Kreml által szponzorált hatalmi és álellenzéki pártok abban versenyeznek, melyikük hűségesebb szövetségese Vlagyimir Putyin elnöknek, gőzerővel folyik az újraállamosítás: a gáztermelés és -export, valamint a csővezetékek üzemeltetése többségi állami kézben van, s rohamosan nő az állam olajipari részesedése is. 2000-ben a kitermelt olaj 11 százaléka jutott az állami cégekre, míg ma ez az arány - elsősorban a Jukosz feldarabolása és kényszerárverezése, illetve a Szibnyefty többségi állami tulajdonba vétele után - meghaladja a 30 százalékot. S hamarosan 50 százalékra emelkedhet, Moszkvában ugyanis úgy tudják, a Szurgutnyeftyegaz is állami tulajdonba vándorolhat, s az sem kizárt, hogy a British Petroleum is arra kényszerül, hogy eladja az orosz államnak a TNK-BP vegyesvállalatban meglévő ötvenszázalékos részesedését. Oroszország ezzel az aránnyal egyébként még a nemzetközi középmezőnybe tartozik, hiszen Norvégiában vagy az arab országokban a kitermelés gyakorlatilag teljes egészében állami kézben van.

A többi iparágban is tart a renacionalizálás: már létrejött a katonai és polgári repülőket gyártó állami holding, az Egyesült Repülőgépgyártó Vállalat, s ugyancsak állami többségi tulajdonban van a legnagyobb orosz autógyár, az Avto-Vaz, és megkezdődött egy állami hajógyártó konszern kialakítása is.

Erősödik a Nyugat-ellenesség a hétköznapokban és a hivatalos állásfoglalásokban is, ami aggodalomra adhat okot: a napokban nyilvánosságra hozott külpolitikai doktrína szerint Moszkva fő célja, hogy ellenálljon a nyugati befolyás növelését célzó erőfeszítéseknek, és egy "új globális kapcsolatrendszer" kialakításával véget vessen az Amerika uralta egypólusú hatalmi berendezkedésnek. Az állami kézben lévő szövetségi tévécsatornák is egymással versengve utasítják el az Oroszországot érő külföldi bírálatokat, vasárnap este a Vremja - a legtekintélyesebb orosz hírműsor - kommentátora figyelemre méltónak nevezte azt a gyakorlatot, ahogy Moszkva újsütetű szövetségese, Kína "köp" a nyugati kritikákra.

Biztosra vehető, hogy Oroszország a nyugati bírálatok ellenére sem változtat politikáján. Az is valószínű, hogy az amerikai és európai vállalatok - amelyek a fejlett világban elérhető haszon többszörösét ígérő orosz piacon a demokráciadeficit ellenére is változatlanul nyomulnak - a jövőben is hajlandóak lesznek eladni ezt-azt az EU-ba mindenáron betörni akaró orosz cégeknek. A legfrissebb példa az Alitaliáé, melynek 39,9 százaléknyi állami pakettjétől igyekszik szabadulni az olasz kormány. Az olasz UniCredit-bankcsoport az orosz Aeroflot légitársaságot kérte fel, legyen 95 százalékban partnere a pénzügyi nehézségekkel küszködő Alitalia részvényeinek megvásárlásában és a cég talpra állításában.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA