Lester Bowles Pearson 1957-ben Nobel-békedíjat kapott az ötletéért. Az akkor még szinte ismeretlen kanadai politikus, az észak-amerikai ország későbbi miniszterelnöke a világ legtekintélyesebb elismerését odaítélő bizottság szerint "megmentette a világot", amikor a kiterjedt nemzetközi konfliktussal fenyegető szuezi válság megoldására javasolta: a szemben álló erők szétválasztására telepítsenek a térségbe a viszályban nem érintett országok katonáiból álló, csak önmaga megvédésére jogosult alakulatot.

Pearson mint a modern békefenntartás koncepciójának atyja vonult be a történelembe, pedig nem ez volt az első nemzetközi akció egy válság megfékezésére. Mivel az ENSZ alapokmánya a Biztonsági Tanácsot felhatalmazza arra, hogy a nemzetközi béke és biztonság érdekében kollektív lépéseket kezdeményezzen, már 1948-ban telepítettek a tűzszünetet felügyelő ENSZ-megfigyelőket az akkor megszületett Izrael államba. Azóta összesen 60 nemzetközi missziót hajtottak végre az ENSZ békeerői - ezek több mint kétharmadát 1990 után -, 172 konfliktus békés rendezésében működtek közre, és 45 országban segítettek a demokratikus választások megszervezésében.

Ez utóbbi azonban már új szolgáltatás volt: a békefenntartás eredeti koncepciója ugyanis nagyban megváltozott. Különösen a hidegháború lezárása után, amikor jórészt ugyancsak ENSZ-megbízatással más nemzetközi szervezetek - például a NATO vagy az EU - is bekapcsolódtak a munkába, amely egyre összetettebb lett. Ma már nemcsak az országok közötti viszályokat vagy polgárháborúkat lezáró békeszerződések teljesítéséről kell gondoskodni, hanem mind gyakoribb a polgári jellegű feladat - mondjuk a közrend fenntartása vagy választások megszervezése - is. Így aztán a békefenntartásba, amelyet 1992 óta az ENSZ-ben külön részleg koordinál, egyre több civil szakembert is bevonnak. A világszervezet kimutatása szerint jelenleg 15 ilyen akció van folyamatban, és a bennük részt vevő csaknem 87 ezer ember közül mintegy tízezer helyi és külföldi civil, önkéntes.

A békefenntartás költségeit az ENSZ tagállamai állják, méghozzá gazdasági erejükkel arányosan. Az Egyesült Államokra a teljes büdzsé 27 százaléka jut, Japán 19 százalékkal a második, a harmadik 9 százalékkal Németország, megelőzve a 7-7 százalékos Nagy-Britanniát és Franciaországot. A lista első tíz helyezettje a teljes kiadások 84 százalékát adja. A világszervezet 1948 óta összesen 41 milliárd dollárt költött békefenntartásra, az idén június 30-án lezárult pénzügyi évben a büdzsé erre fordított része valamelyest meghaladta az 5 milliárd dollárt.

Míg e tevékenység kezdetén a békeerők állományának jó részét az ötletgazda hazája, Kanada és - főleg a svéd Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkársága idején és utána - az észak-európai államok adták, addig a békefenntartásban ma részt vevő 108 ország közül a legtöbbet - júniusi adatok szerint jó tízezer katonát - Banglades biztosítja. Az első tízben van még Pakisztán, India, Nepál, Jordánia, Etiópia, Ghána, Uruguay, Nigéria és Dél-Afrika. Az európai országok közül 695 katonával a rangsor 20. helyén álló Lengyelország a legaktívabb békefenntartó, Magyarország 108 emberrel az 54. A nagyhatalmak közül Kína mutat példát csaknem 1700 békefenntartójával: egyedül többet ad, mint az ENSZ BT többi állandó tagállama - Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország és az USA - összesen.

A fejlődő országok szerepe főként azért nőtt meg, mert általában semlegesek egy-egy válságban, nem hordják magukon az egykori gyarmatosítók bélyegét - így kisebb veszélynek vannak kitéve. Az ilyen misszióknak nem elhanyagolható az anyagi oldaluk sem: a részt vevő államok a felszerelésen kívül katonánként havi ezerdolláros térítést kapnak, ami egy fejlődő országnak komoly - Bangladesnek például évi 200 millió dolláros - bevételt jelent.