Már-már politológiai közhelyként emlegetik a választási folklórban, hogy a válsághelyzet, most éppen az árvíz, mindig a hatalmon levőknek kedvez. Az úgymond alapigazság alátámasztására Gerhard Schröder német exkancellár esetét szokás felhozni, aki 2002-ben ismét győzelemre vezette a közvélemény-kutatók által leírt szociáldemokrata-liberális koalíciót, mégpedig az akkor pusztító árvíz idején tanúsított magatartásának köszönhetően. Ám még ez a példa is sántít: Schröderék újraválasztásához az akkori elemzések szerint jócskán hozzájárult az iraki katonai kalandra kimondott nem, az árvíz által hozott politikai sikerhez pedig az ellenfél súlyos ballépése is jól jött. Edmund Stoiber ugyanis csak többnapos késéssel szakította meg szabadságát, és jelent meg a gátakon, amely szereplése azután balul sült el.

Ilyen hibát azonban a magyarországi kampány főszereplői nem követtek el. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is szorgalmasan lapátolta a homokot a gátakon, s mindketten erre szólították fel híveiket is a nagygyűléseken. A miniszterelnök a zárórendezvényeken kívül valamennyi e heti kortesszereplését lemondta, Dávid Ibolya is elállt a kampányzáró megtartásától, az arra szánt 2 millió forintot pedig a Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlotta fel, az SZDSZ és az MSZP is segélyszámlát nyitott az árvízkárosultak javára. Verbális csörtékre azonban kiváló alkalmat ad az árvízi píár: Áder János a szolnoki Tisza-hídnál tartott sajtótájékoztatóján a vízügyi szakapparátus szétverését vetette a kormány szemére, és a sorkatonaság megszüntetését nehezményezte, mondván, amiatt nincs elég ember a gátakon. Hiller István MSZP-elnök viszont a 400 ezer szabad Fidesz-aktivistát biztatta arra, inkább a folyópartra menjenek, semmint a kedden indult mozgósítás keretében a választópolgárok előszobáiba-konyháiba.

Hogy hoz vagy visz szavazatokat a víz, a politikusok magatartásán túlmenően azon múlik, lesz-e komolyabb gátszakadás. Azt viszont szerencsére nem kellett élesben kipróbálni, hogy a terrorfenyegetettségből lehet-e politikai tőkét kovácsolni. E tekintetben a németnél is nagyobb fenntartással idézhető külföldi példa a madridi al-Káida-robbantásoké. A győzelemre biztos esélyesnek látszó regnáló jobboldali koalíciót ugyanis nem önmagában a tragédiáért, hanem az iraki szerepvállalásért és azért büntették a spanyol választók, mert megpróbálta a merényletet a baszk terrorszervezet ETA-ra kenni.

Ha a választásokig nem történik semmilyen atrocitás, utólag akár szándékos pánikkeltésnek lehet minősíteni Gyurcsány Ferenc bejelentését a szlovák titkosszolgálat vészjelzéséről. Az viszont tény, hogy a kilencvenes évek végén a "bombagyárosként" elhíresült Dietmar Clodóról az első megbízható, részben titkosszolgálati hátterű információk az osztrák és a német hatóságoktól érkeztek, s részben ezek vezettek a pilisszentlászlói laboratórium leleplezéséhez. Kevésbé vették komolyan a magyar bűnüldözők 1997-ben Boross Tamásnak - az 1998. júliusi Aranykéz utcai robbantás célpontjának - ügyészségi vallomását, aki utóbb látnokinak bizonyuló pontossággal jósolta meg, hogy személyi sérüléssel nem járó, de a társadalmi nyugalom megzavarására alkalmas robbantásokra készül egy magyar bűnszervezet. A Szájer József és Torgyán József lakása, valamint a Fidesz székháza elleni 1998-as robbantások tettesei, főként pedig megrendelői máig ismeretlenek, az Aranykéz utcai merénylet egyik szála viszont Szlovákiába vezetett.

Azt az autót ugyanis, amelybe a robbanótöltetet rejtették, a szlovákiai magyar Jozef Hamala, a lévai Jozef Rohác egyik "katonája" vette meg álnéven. Rohác ujjlenyomatát megtalálták egy olyan, fel nem robbant pokolgépen is, amit a később, 1999-ben agyonlőtt Seres Zoltán kocsijára próbáltak feltenni. Csakhogy sem Hamala, sem Rohác nem került kézre, előbbit ugyancsak felrobbantották, s valószínűleg Rohác is meghalt már. A "szlovák fenyegetés" ilyen előzmények után mindenesetre nem nevezhető simán légből kapottnak. A figyelmeztetésben megnevezett személy, Sátor Lajos az egyik legismertebb felvidéki bűnözőnek számít, akit kapcsolatba hoznak a dunaszerdahelyi Pápay-csoport lemészárlásával. Gyurcsány így egyfajta lépéskényszerbe került: nem engedhette meg magának azt sem, hogy figyelmen kívül hagyja a szlovák tájékoztatást, kockáztatva esetleg merényletek bekövetkeztét, de azt sem, hogy nyomós indok nélkül hirtelen megnőjön a rendőri-titkosszolgálati jelenlét a főbb kampányrendezvényeken. Más kérdés, miért telt napokba az, hogy az információt hivatalosan megkapják a magyar rendvédelmi szervek, valamint Kövér László, a parlament nemzetbiztonsági szolgálatának elnöke.