2005. május. 11. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. május. 11. 17:21 Fókuszban

Matt-túra

Több mint 100 ezer érettségiző diákkal űzött kegyetlen tréfát a rendőrség által keresett ismeretlen tettes, aki a vizsgák idejére időzítve szivárogtatta ki a feladatsorokat. Lapzártánkkori közlések szerint az eddigi vizsgák mindenesetre érvényesek lesznek, a miniszter széke azonban beleremegett a történtekbe.

"A World Trade Center rosszul volt megépítve? Aligha. Csak nem arra tervezték, hogy repülőgépek landoljanak benne" - hárította el tárcája felelősségét az általa "érettségiterrorizmusként" aposztrofált botrányban a HVG-nek nyilatkozva Magyar Bálint oktatási miniszter. A vasárnap estétől fogva naponta adagolva az interneten, illetve a sajtóban kiszivárogtatott érettségi tételek (lapzártánkig "csak" a középszintű vizsgafeladatok váltak közkinccsé magyar nyelv és irodalomból, matematikából és történelemből) kapcsán az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Nemzeti Nyomozó Irodája (NNYI) ismeretlen tettes ellen nyomoz szolgálatititok-sértés gyanújával. A hétfői magyarvizsga eredményét mindenképpen, a keddi matematikáét valószínűleg ismétlés nélkül elfogadják majd, ellenben a szerdán, illetve később esedékes érettségi tantárgyakból új tételsort nyomtatnak, amelyekhez csak a vizsga előtti órákban juthat hozzá az ország 1080 középiskolája - közölte kedden Magyar, miután konzultált Gyurcsány Ferenc kormányfővel. A miniszter egyébként - noha hétfő esti tévényilatkozatában még egyértelművé tette, tudja, hogy a posztjába kerülhet a botrány - a keddi kormányszóvivői tájékoztatón kijelentette: a matúra végéig semmiképpen sem mond le. Gyurcsány pedig úgy fogalmazott: bizalma elsősorban a 116 ezer érettségizőben van.

Bár a feljelentést az Oktatási Minisztérium (OM) tette hétfőn délután, a rendőrség már korábban értesült arról, hogy "valami nem stimmel" az érettségi körül. Tudomásukra jutott ugyanis, hogy hétfőre virradóan valaki "gyanús" iratokat helyezett el az egyik budai OTP-fiók készpénzbefizetésre is alkalmas automatájában - úgy tudni, a rendőrség ekkor értesítette az OM-et. Mint utóbb kiderült, a papírokat a Magyar Televízió (MTV) Este című magazinműsorának stábja tette a bankba, méghozzá azért, hogy az ATM bizonylatával igazolják, a tételsor órákkal a vizsgák megkezdése előtt a birtokukban volt. Később jobb ötletük támadt, s egy pályaudvar órája alatt vették fel a bizonyító erejű jelenetet hétfő reggel, néhány perccel háromnegyed 7 előtt. A riportot utóbb a köztévé hétfő esti fél 8-as híradója adta le, az NNYI emberei még az adás idején jelentkeztek, kihallgatnák a riportert, Manhetter Dávidot, akit az adás után nyomban bevittek a rendőrségre, s felvették tanúvallomását.

A nyomozás másik szála a közkinccsé vált tételek kiindulópontjaként emlegetett sg.hu internetes technikai hírmagazin fórumoldala, amely kiadta az ORFK-nak azt az úgynevezett IP-címet, amely alapján azonosítható, honnan került fel a vizsgaanyag szkennelt változata a világhálóra. Akárhogyan is, az egyelőre ismeretlen netező vélhetően, az MTV riportere pedig bizonyosan a dokumentumok sokadik felhasználója, miközben több jel utal arra, hogy a tételek valamelyik középiskolából szivárogtak ki.

A vizsgakérdéseket már az év elején kinyomtatták, s egy raktárban őrizték, ám a Magyar Nemzet című napilap nyilvánosságra hozta a helyet. Mindezt a Közbeszerzési Értesítőből tudta meg a napilap, hiszen a tárca egyik háttérintézménye nyilvános eljárást folytatott le az ügyben. Az OM akkor erre úgy reagált, hogy megerősítette a raktár őrzését, s a lapot tette felelőssé a nyilvános információ megjelentetéséért. Az iskoláknak, amelyek április végén kapták meg a feladatsorokat, elvileg biztonsági ráccsal zárt szobában, lehetőleg páncélszekrényben kellett volna tartaniuk a tételeket tartalmazó dobozokat, sok intézményben azonban nem állt ilyen rendelkezésre.

Miután a gimnáziumok és a szakközépiskolák hetek óta őrzik a tételeket, ha valaki a titok korábbi birtokosai (a tételek összeállítói, a nyomdai alkalmazottak vagy az OM által kiválasztott lerakat őrzői) közül szegett volna szabályt, a vizsgaanyag már jóval korábban közkinccsé vált volna. Legalábbis így okoskodnak most az ORFK-n és az OM-ben is. Tény, akadt középiskola (a budapesti Szent Margit Gimnázium), amelynek igazgatója - az OM-ből származó hírek szerint - anélkül teregette ki a sajtóban a vizsgák előtt birtokába jutott történelemtételeket, hogy akár a rendőrséget, akár a szaktárcát tájékoztatta volna erről, miközben - a HVG tapasztalatai szerint - az érettségiző diákok zömének csak a médiabotrány kirobbanása után, hétfő délután jutott a tudomására, hogy a vizsgaanyag közkézen forog. Az is tény, hogy a HVG-nek többszöri kísérletre sem sikerült választ kapni arra a kérdésre, hozzávetőlegesen hány kézen mennek keresztül a feladatsorok, a hivatalos becslések a több tucat és az ezer között szóródnak. "A kétszintű érettségi tartalmában jó, logisztikájában nem" - fogalmazott Magyar, más kormányzati források pedig egyértelművé tették, a kabinet az idei matúra után újraszabályozza a tételek készítésének, szétküldésének módját.

Mindazonáltal könnyen előfordulhat, hogy a titok kiszivárogtatója esetleg nem a jelenlegi kormányzó pártok feltétlen híve. Az ellenzék - amelynek egyesek tevékeny közreműködést tulajdonítanak az eseményekben - egyébként a jelek szerint érzi, kétélű fegyver a 116 ezer érettségiző diákot érintő hisztéria fenntartása. Míg hétfőn még Pálinkás József (Fidesz-MPSZ) volt oktatási miniszter tolmácsolta az ellenzéki aggályokat az ügyben, jelezve, ő is feljelentéssel élt, amikor eljutottak hozzá a tételek, keddre a párthierarchiában egy szinten lejjebb, Sió László oktatási műhelyvezetőhöz került az érettségiügy, aki sajtóértekezletén azt mondta, "nem a Fidesznek kell választ adnia arra, hogy távozzon-e Magyar Bálint" (az MDF ragaszkodik a miniszter menesztéséhez).

Abban ugyanakkor az ORFK-n sem reménykednek, hogy az illetőt sikerül lefülelni. Ha viszont - a közhangulat okán - muszáj tettest fogniuk, kapóra jöhet a tanúskodó riporter. A büntető törvénykönyv ugyanis a szolgálatititok-sértés elkövetőjének tekinti azt, aki a titkot "megszerzi, felhasználja, hozzáférhetővé teszi", s akire - ha cselekménye "súlyos hátrányt" okoz - akár három év szabadságvesztés is várhat. Rossz ómen a történtekről tudósító újságíróknak Magyar tévés nyilatkozata, amely arra hívja fel őket: érettségiügyben ne védjék az informátoraikat, mert "ez egyszerűen bűncselekmény".

Az érettségiző diákok körében eközben jelentős a káosz: lesik a híreket, kell-e ismételniük, mikor és mely tantárgyakból. A lapzártánkkori állás szerint egyedül a középszintű matematikavizsga kérdéses, az OM kérte az iskolaigazgatókat, jelentsék, ha bármi "gyanúsat" észlelnek. Mivel keddig "mindössze" húsz bejelentésről szerzett tudomást, Magyar úgy döntött, néhány jogsértő miatt úgymond nem bünteti a többi vizsgázót. Mindezzel szerinte éppen az esélyegyenlőség érdekében jár el - ezt ugyanakkor másképpen látja Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman, aki egyelőre kutakodik, s utána dönt, javasolja-e a keddi vizsga megismétlését. Bessenyei Lajos, a Magyar Rektori Konferencia elnöke pedig kilátásba helyezte, az egyetemeknek meg kell fontolniuk, hogy elfogadják-e az idei - a felvételi kiváltó - érettségiket.

Elég pedig az utcára kimenni, hogy kiderüljön, Budapest és több vidéki város forgalmas terein, kedvelt szórakozóhelyein és az interneten ingyen, de esetleg pénzért is kaphatóak igazi és annak mondott tételsorok. Az árak akár 50 ezer forintig is felmehettek, de volt olyan "eladó" is, aki például a freeweb.hu oldalon emelt díjas sms-ekért árulta a kidolgozott középszintű matematikatételeket. Ő például hétfőn este 9-kor már reklámozta internetes oldalát a diákok körében roppant népszerű palya.hu site fórumán, majd kedden elérhetővé tette a kidolgozott történelemtételeket is. Ugyancsak hétfőn este már elérhető volt a középszintű matek- és történelem-tételsor egy diák honlapján, aki e lap tanúsága szerint a Puskás Tivadar Távközlési Technikumba járt. Ezek az adatok szintén megjelentek még hétfőn az említett fórum oldalán, ennek fényében viszont érthetetlen, miért beszélt még kedden reggel is az oktatási tárca arról, hogy a felkínált tételek között nincs ott az, amit a diákoknak az érettségin kell majd kidolgozniuk. Ez azonban csak a felszín: információink szerint a diákok számítástechnikában különösen jártas része már vasárnap estétől különböző internetes programokon (dc++, irc, MSN) keresztül cserélgette egymás között a tételeket, s az csak néhány túl lelkes vagy pénzéhes fiatalnak köszönhető, hogy ezek az internet széles közönsége elé is felkerültek.

Miközben a tételekkel üzletelők a jelek szerint kihasználják a világháló kínálta lehetőségeket, ez a kormányról kevésbé mondható el. A szóvivői tájékoztatón megválaszolatlan maradt a kérdés, mekkora kiadást jelent a feladatok újranyomása és terjesztése, az pedig szóba sem került, miért nem használták erre a célra a közpénzen kialakított Sulinet-hálózatot.

RÁDI ANTÓNIA

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.