Még négy hét, és az MSZP számára elérkezik a megvilágosodás pillanata. Április 15-én a szocialisták - nyolc hónapon belül harmadszor - ismét kongresszust tartanak, amelynek fő feladata a párt köztársaságielnök-jelöltjének megnevezése lesz. Újfajta kihívás ez az MSZP-nek, hiszen eddigi 15 éves történetében sem lehetőség nem kínálkozott, sem szükség nem mutatkozott arra, hogy a szocialistáknak saját, önálló kiszemeltjük legyen a legfőbb közjogi méltóság posztjának betöltésére.

Valójában most sincs. Tekintettel a parlamenti erőviszonyokra, az MSZP csak valamely másik párttal közösen - ez pedig értelemszerűen a koalíciós partner SZDSZ lehet - jelölhet köztársasági elnököt úgy, hogy az illetőnek esélye is legyen a megválasztásra. És nagy valószínűséggel akkor is csak a harmadik fordulóban, ahol már az egyszerű parlamenti többség is elegendő a "befutáshoz" - miként az 2000-ben, Mádl Ferenc esetében is történt. Márpedig a szabaddemokraták meglehetősen magasra tették a lécet azzal, hogy több alkalommal is - legutóbb Kuncze Gábor egy Népszabadság-interjúban - közölték: pártpolitikust nem fogadnak el államfőnek. Azzal viszont nem könnyítették meg a szocialisták dolgát, hogy konkrét nevet - egyfajta "archetípusként" - maguktól említettek volna. Az MSZP-ben, egyelőre úgy tűnik, nem is igazán veszik komolyan az SZDSZ feltételeit. Legalábbis azokban a helyi szervezetekben, amelyek - bizonyára a kongresszusi előkészületek jegyében - már megnevezték a maguk favoritját, túlnyomó többségben Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének személyében. Akik ezt tették, talán Hiller István pártelnök "útmutatását" is követték, mivelhogy ő egy női államfő megválasztásának helyességéről értekezett nyilvánosan. Csakhogy Szili esélyei pillanatnyilag nem tűnnek valami jónak. Azzal együtt sem, hogy - mint annak idején Gyurcsányt - őt is a tavaly augusztusban királycsinálóvá lett Toller László pécsi polgármester, Baranya megyei pártelnök támogatja a legvehemensebben. A parlamenti elnök és a kormányfő között meglehetősen alacsony hőfokúra váltott a viszony, miután Szili a decemberi népszavazáson a "két igen" mellett foglalt állást. Ami önmagában akár karakán tett is lehetett, csakhogy nem felelt meg sem az MSZP, sem az SZDSZ hivatalos pozíciójának, és totálisan ellenkezett Gyurcsány Ferenc meglehetősen markáns megnyilvánulásainak tartalmával.

Az MSZP vezető köreiben újabban egy másik asszonynév is felmerült, Kósáné Kovács Magdáé, aki jelenleg európai parlamenti képviselő, és mint ilyen, a magyarok közül a legmagasabb sarzsival rendelkezik az uniós képviselőházban. Ám őt is nehéz lenne nem pártpolitikusnak tekinteni, még akkor is, ha az 1998-as MSZP-kongresszust követően - ahol elévülhetetlen érdemei voltak a Horn-Kovács elnökváltás megszervezésében és levezénylésében - mindinkább kiszorult a párt felső vezetéséből, és politikai munkáját, igen nagy agilitással, a parlament falai között folytatta.

Gyurcsány Ferenc, akit káderügyekben akár egyfajta varázslónak is lehet tekinteni - legutóbb Bozóki András kulturális miniszterré emelésével bizonyította ezt -, bizonyára tartogat még egy s mást a kalapjában, és hírek szerint meglehetősen intenzív egyeztetéseket folytat mind az SZDSZ-szel, mind az általa arra alkalmasnak vélt személyekkel az államfőjelöltségről. A probléma abban van, hogy a végeredmény nem csak rajta múlik: az MSZP "öntudatra ébredő" szervezeteinek preferenciája a végén könnyen összeütközésbe kerülhet a kormányfő pragmatizmusával. Ez pedig egy évvel az országgyűlési választások előtt, a lényegében utolsó nagy személyi döntés meghozatalának folyamatában akár árnyékot is vethet a párt és a kormányfő további együttműködésére.

LIPOVECZ IVÁN