2008. december. 04. 16:32 Utolsó frissítés: 2008. december. 05. 13:59 Helyi érték

Egy hét után bezárták a bevásárlóközpontot

Kiderült, hogy sem az üzemeltetőnek, sem az üzleteket bérlőknek nem voltak meg a nyitáshoz szükséges engedélyeik.


Szokatlanul csöndben nyílt meg múlt csütörtökön Kiskunhalason a Park Center – írja a Bács-Kiskun Megyei Online. A hírverés nem véletlenül maradt el, mostanra ugyanis kiderült, hogy a bevásárlóközpontnak nincs használatba vételi engedélye, ebből pedig egyenesen következik, hogy az ott működő üzleteknek  sem lehetett kereskedelmi hatósági engedélyük – mondta el a városháza egyik, nevét elhallgatni kérő illetékese. A kiskunhalasi jegyző ezért egy héttel a nyitás után bezáratta az összes üzlethelyiséget.

A városháza hatósági osztályának fogyasztóvédelmi illetékese elmondta: vizsgálják a nyitás körülményeit, de folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhat. Városházi információk szerint azóta egyébként már határozat is született, amelyben a hatóság elrendelte a bevásárlóközpont azonnali bezárását. Szerda délelőtt már csak bámészkodó érdeklődőket lehetett látni a Park Center parkolójában, akik meglepve tapasztalták, hogy az összes üzlet bezárt.

 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.