2008. június. 19. 11:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. június. 19. 14:31 Helyi érték

Néhány napig bírta a nyomást az új pécsi művészeti vezető

Pár napig dolgozott csak, de szerdán már be is jelentette lemondását Kiss László, az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) június elején kinevezett művészeti vezetője -írja a Dunántúli Napló.

Június elején került a pécsi kulturális programév művészeti vezetői posztjára Kiss László, egykori balett-táncos, lapkiadó, tévé-ügyvezető, fürdőigazgató, marketinges és városházi hivatalnok. Ahogy arról májusban a Dunántúli Napló is beszámolt, a pozíciót csak az után kapta meg, hogy Mészáros András főigazgató többször tárgyalt vele, és ennek alapján meggyőződött arról, hogy megfelel a posztra. Akkor a megyei lapnak adott interjújában Kiss László arra a kérdésre, hogy sikertörténetnek gondolja-e kalandos életét, úgy fogalmazott: „Pontosan attól sikertörténet, hogy az ember felhívja magára a figyelmet a tevékenységével, és más területek képviselői azt gondolják, joggal, hogy talán ott is képes helytállni.”

Mészáros András szerint Kiss szakmai és emberi szempontból jó választás volt, de azt nem lehetett előre sejteni, hogy nem bírja a rá nehezedő nyomást és a sorozatos támadásokat, ezért közös megegyezéssel szerződést bontottak. A főigazgató úgy véli, hamarosan megtalálja Kiss utódját, olyan vezetőt, akinek alkalmassága nem lesz megkérdőjelezhető.

 

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?