2008. június. 16. 14:25 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. június. 16. 14:06 Helyi érték

Soha nem látott útfelújítási roham kezdődik hitelből

Szűk egy évvel a pécsi kulturális év megnyitója előtt fog a tervek szerint elindulni a város hosszú évek óta halogatott útfelújítási programja. A projekt az Európai Beruházási Bank által korábban megítélt közel tízmilliárdos hitelkeret felét apaszthatja le.

Még az idén kiválasztják a kivitelezőt és legkésőbb jövő tavasszal megkezdődhet a pécsi útfelújítási program, amely főként az EKF-programban érintett részeket és a peremkerületeket fogja át –írja mai számában a Dunántúli Napló.

Tóth Bertalan alpolgármester a lap érdeklődésére elmondta: az előkészítő munkákkal jól állnak, az útfelújítási program műszaki előkészítése már megtörtént, a beruházás pénzügyi hátteréről pedig még tavasszal döntött a pécsi közgyűlés. Az alpolgármester bízik abban, hogy szeptemberben a pécsi közgyűlés elé kerülhet már az előterjesztés, amely alapján kiírják a közbeszerzési eljárást. Ha így történik, akkor az év végére kiderülhet, hogy ki végezheti el az előzetes számítások szerint 5,15 milliárdos nagyberuházást.

A szocialista politikus szerint a tél elején várhatóan nem állnak már neki az utaknak, a tényleges munkák így a jó idő beköszöntével, 2009 tavaszán kezdődhetnek meg. A befejezés több ütemben, 2010 körül várható, attól is függően, hogy az érintett útszakaszok milyen messze fekszenek a kulturális helyszínektől.