2008. március. 25. 17:50 Utolsó frissítés: 2008. március. 25. 17:45 Helyi érték

„Ha hátranéznek, látni fogják a bontáson dolgozni kezdő munkagépeket”

Egy hónapon belül beköltözhetnek új otthonaikba a zalai „Golán-fennsíkon” élő roma családok. A falu nevezetes romatelepének felszámolását koordináló Hálózat az Integrációért Alapítvány legalábbis ezt ígéri számukra.


Hat családi ház felújítását fejezik be ezekben a hetekben a zalai Garaboncon és Nagyradán. A munkálatokat a Hálózat az Integrációért Alapítvány által megbízott szakemberek, illetve a civil szervezet kőműves képzésében

© PLT
részt vevő roma fiatalok végzik. A falu melletti telepen embertelen körülmények között élő családoknak alakítanak ki új, fürdőszobás otthonokat az átlagosan hatmillió forintért megvásárolt házakban. A tervek szerint a költözés után a település szégyenfoltjának számító telepet azonnal eldózerolják.

A telepen élőkkel és az őket befogadó falubeliekkel a Zalai Hírlap munkatársa beszélgetett

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.