Pulzus Vonósnégyes
június 13., Óbudai Társaskör

Pulzus Nem mindig pulzált hibáltanul © Gramofon

Magasra tette a lécet a kvartett, hiszen ebben az évadban hét hangversenyt adott, változatosan szerkesztett műsorral. Az utolsó koncerten cseh zeneszerzők műveit szólaltatták meg: az első félidőben Janáček egyik utolsó alkotását, az elképesztően nehéz II. vonósnégyest, a szünet után pedig Dvořák utolsó, op. 105-ös Asz-dúr vonósnégyesét. Ha nem jártam volna sorozatuk áprilisi estjén is, e koncert alapján talán félamatőr együttesnek titulálnám őket. Így viszont tudom, hogy ha nem lépnek túl bizonyos határokat, akkor nagyszerű produkciókra képesek. Hirtelen tempóváltásaival, bizarr ritmusképleteivel a Janáček-mű ma még nem nekik való – egyszer talán összeérnek annyira, hogy közel férkőznek ehhez az egyedi, rendkívül eseménydús és változatos zenéhez. Ahhoz a karakterhez, amelyről alcímét is kapta: Intim levelek. Mindehhez hozzá kell tennem, hogy a Pulzus Vonósnégyes nem „főállású” kvartett; tagjai más-más együttesekben játszanak.

De nem is az összeérés hiánya volt a legfőbb akadály, hanem a halványabb egyéni teljesítmények és a játéktechnikai problémák. Valamint az, ami ennek a nemes kamarazenei műfajnak az alapja: a kvartett tagjai – egy kivétellel – nem igazán önálló személyiségek. Arcnélküli muzsikusok. Mivel a második hegedűs, Lesták-Bedő Eszter nemrég gyermeket szült, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar koncertmestere, Környei Zsófia ült a helyére. Az elsőhegedűs Pilz János mellett az ő technikai színvonalát éreztem leginkább alkalmasnak a Janáček-mű előadására. De talán a zenekari rutin átka, hogy ő sem mert a primárius árnyékából kilépni, egyéniséggé avanzsálni. Rajncsák István brácsaművészt, a lisszaboni Metropolitana Orchestra tagját szürke, színtelen kvartettjátékosnak ismertem meg, aki nem mer fennhangon szólni, amikor előtérbe kerül. A csellista Kousay H. Mahdi Kadduri kellően bátor és lelkes ugyan – erre néha még rá is játszik –, de az eszköztára hiányzik a minden pillanatban nemes és kulturált játékhoz; főleg kontrollálatlan fortéi hagytak bennem kellemetlen emlékeket. Mégis minden elismerésem a Pulzus Vonósnégyesé, mert ahhoz, hogy például ez a Janáček-darab egyáltalán megszólaljon, rendkívüli intenzitású műhelymunkára, sok-sok végigdolgozott órára lehetett szükség.

A végére hagytam azt, amiről a legszívesebben számolok be: ez az elsőhegedűs, Pilz János fantasztikus zenélési kultúrája. Őt a Keller Vonósnégyes másodhegedűseként ismerhetjük, de számomra ott nem voltak szembetűnőek kivételes kvalitásai. Már az áprilisban hallott Beethoven-vonósnégyesben is felfigyelhettünk makulátlan intonációjára, egyszerű, stílusos, minden regiszterben egyenletes, színgazdag játékára, ezerféle artikulációjára, választékos hangképzésére, higanysűrűségű hangjára, érzékeny zeneiségére. Ő az aranyfedezete és a motorja ennek a kvartettnek. Hogy mégsem vezető típus, az abból látszik, hogy mindezen minőséget nem kéri számon a kvartett többi tagján. Ha olyan erős kézzel irányítana, mint amilyen biztonsággal egy-egy zenei karaktert megragad, klasszisokkal jobb teljesítményt nyújthatna a Pulzus Vonósnégyes.

Várkonyi Tamás
Gramofon Zenekritikai Műhely