Schumann: Az éden és a péri
A Felvilágosodás Korának Zenekara

Karmester: Sir Simon Rattle
december 11., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Sir Simon Rattle Átszellemült előadás volt © Gramofon

2005. május elsején csak szívós harc árán lehetett bejutni a Magyar Állami Operaházba. Az ország európai uniós tagságának első évfordulóján, gesztusképpen a Berlini Filharmonikusok koncerteztek az Ybl-palotában. A zenekar a 2004-ben csatlakozottak fővárosaiban turnézott, zeneigazgatójuk, Sir Simon Rattle vezetésével. Alkalmi és villám-utazás volt. A kitartó vastapstól nehezen szabaduló együttest járó motorral várta a busz a főbejárat előtt, és már porzott nyomukban a pesti flaszter.

Lehet, hogy a karácsonyi vásárlási mizéria, lehet, hogy a depresszióra hajlamosító idő feledtette el a hazai publikummal azt az emlékezetes, mámorító délelőttöt. Vagy az elmúlt két esztendő tagadhatatlanul gazdag választéka tompította el az érzékeket? Érdemes lenne mélyen, szakmai alapon elemezni ezeket a jelenségeket is – már ha kívánna valaki nemcsak a mával, hanem a holnappal, esetleg a holnaputánnal is foglalkozni.

Rattle most A Felvilágosodás Korának Zenekarával érkezett és hat káprázatos énekes szólistával, a ritkán hallható Schumann-oratórium, Az éden és a péri előadására. A mű keletkezése korában, az 1800-as évek közepén sikerdarabnak számított. Pedig ezekben az esztendőkben forradalmak söpörtek végig Európán, de talán éppen a felzaklató idő tette fogékonnyá a közönséget e lassan, emelkedetten haladó történet iránt. Az oratórium „cselekménye” akár egy mondatban is összefoglalható: a paradicsomból kiűzetett tündér három próbát teljesít, és végül az utolsó után visszabocsáttatik az édenbe. A három próba – három szakasz, így az egész estét betölti a mű, amely ezúttal húzott változatban volt hallható. Igaz, a rövidítéseket nem érzékelhettük, mert tapintatosan és szakértő kézzel nyúltak a műhöz.

Átszellemült, gyönyörű, szavakkal alig megfogható előadást hallottunk. Rattle a zenét nem önmagáért valóként kezeli, hanem tág kontextusba helyezi az adott művet – akár a pódiumon áll, akár beszél, mint tette nagyszerű televíziós sorozatában. (Néhány éve még sugároztak ilyesféléket a magyar közszolgálati adók.) Ez a fantasztikus szellemi felkészültség, tárgyi tudás ad muníciót a karmesternek, hogy például Schumann oratóriuma mögé hatalmas romantikus freskót rajzoljon, és láttassa a hallgatóval a szinte képpé vált muzsikát. Ehhez persze méltó játékostársak szükségesek: a barokk zene specialistái, A Felvilágosodás Korának Zenekara, amely egyetlen érzékeny testté válva működött együtt az énekesekkel és a karmesterrel. A périt tüneményesen megszemélyesítő Sally Matthews betegen vállalta a fellépést, de vajon hová, milyen égi magasságba fokozható ez a páratlan teljesítmény egészségesen? Kate Royal személyében az új énekes nemzedék másik szoprán-sztárját ismerhette meg a közönség. Mindketten a Guildhall School of Musicon tanultak, ahol olyan hangképzési metódust sajátítottak el, amellyel bármekkora teremben, bármekkora zenekar előtt (mögött) és még betegen is erőteljesen és tisztán képesek megszólalni.

Az est hosszú ünnepléssel zárult, a szokásos magyar szeplő-kutatás, fanyalgás elmaradt. Muzsikus körökben is egybehangzóan az év legszebb koncerteseményeként emlegetik Az éden és a péri előadását.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely