Felly K és Tzumo lemezbemutató koncertje
november 21., Zeneakadémia

Felly K © Gramofon

A régi polgári zeneszalonok világa nem veszett el, csak átalakult. Ma a becsvágyó, agilis műkedvelők sokszor nem várják meg, amíg stílusuk kiérlelődik: a színpad elérése csupán befektetés, egy kitartó menedzser és profi zenésztársak kérdése. Az igazi zenész-múlttal még nem rendelkező Felly K komoly kockázatot vállalt zeneakadémiai koncertjével, de a produkció – a sallangok mellett – sok szép élményt is adott a közönségnek.

Felly K nem csupán jazzrajongó, hanem azon bátrak közül való, akik azt gondolják: nekik is van mondanivalójuk ebben a műfajban. Fellynek már volt néhány lemeze, de nemrég jelent meg eddig legnagyobb feltűnést keltő önálló albuma (Far Away), amelyre a szerzeményeket az Amerikából hazatért zongorista, Oláh Tzumo Árpád komponálta.

A lemez zeneakadémiai bemutatója megerősítette a felvételek alapján szerzett első benyomásokat. Felly egyik legnagyobb erénye a tudatosság, ahogyan körülveszi magát remek zenészekkel – tudva, hogy ez segíti őt legjobban előadói kihívásainak teljesítésében. Oláh Tzumo Árpádról már a Gramofon Zenekritikai Műhely kritikáiban is sokat írtunk. Új szerzeményei alapján is nyilvánvaló, hogy bár lassan érő művészegyéniség, olyan jelentős értékeket hordoz, amelyek akár a XXI. századi magyar jazz egyik mértékadó művészévé avathatják. A doboknál Németh Ferenc sokoldalú és mindig pozitív kisugárzású kísérője volt a produkciónak – Ferenc a Magyar Jazz Díj idei nyertese. Bár vendégként jelent meg a színpadon, óriási szerepet vállalt a produkcióban Bacsó Kristóf. Gazdag és kivételes formaérzékről tanúskodó szaxofonszólóit egymás után tapsolta meg a közönség. Vitathatatlan, hogy Bacsó a fiatal zenész-generáció egyik meghatározó művésze, aki technikában, műveltségben és kreativitásban egyaránt kiemelkedik. A produkció amerikai közreműködői – Arturo Stable ütőhangszereken és Edward Perez bőgőn – szintén értékes, összefogott hangszeres jelenléttel mutatkoztak be a magyar közönségnek.

Felly láthatóan felszabadultan érezte magát a remek, kiérlelt zenei kulisszában – dacára az influenzának, ami olykor nehéz pillanatokat okozott. Mindazonáltal az énekesnő még nem rendelkezik olyan felkészültséggel, ami egyenrangúvá avatná őt zenésztársaival. Bár hangi adottságai, kellemes orgánuma biztató, a koncerten nyújtott teljesítménye mégis többször árulkodott a korlátokról, mint a valódi zenei szabadságról. Ez egyébként a lemezen is tapasztalható, így sajnos nem lehet a náthára fogni. Felly a dallam precíz leéneklésére koncentrált, s ezért nem tudott még igazán eggyé válni a harmóniával, nem tudott elmélyülni a remek zenei anyag kínálta játékban. Ezért aztán a hangszeres előadók minduntalan megelőzték őt.

Érdekes mozzanat volt, amikor Felly kiment a színpadról, a zenészek énekes nélkül maradtak, és így játszották el Wayne Shortertől a Footprints című számot. Ez az epizód, a kötelékek nélküli, fantasztikus zenélés szárnyalása volt a koncert egyik legemlékezetesebb ajándéka. Felly esetében is ott a remény, hogy egyszer igazi dívává válik – de ennek még nem jött el az ideje.

H. Magyar Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely