2007. szeptember. 24. 09:45 Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 24. 09:46 Gramofon

Fakírok szögeságy nélkül

Furcsa dolog a hagyomány. Sokféleképpen lehet ápolni. A Szekérnyom Fesztivál első koncertje – apró gyarlóságai mellett – azért sikerült különlegesre, mert egy estén ugyanannak a hagyománynak, a cigány folklórnak két ellenpontját mutatta be – a régit, távolit és a mait, itthonit.

Romano Drom, Musafir
Szekérnyom Fesztivál
szeptember 13., Fesztivál Színház

Musafir
A legjobb értelemben szórakoztató
© Gramofon
A Romano Drom vezetője, Kovács Antal az Ando Dromból vált ki még a kilencvenes évek végén. Azóta együttese négylemezes, Európa-szerte keresett formációvá fejlődött. A jelenlegi felállás különlegessége, hogy a vállalt hagyományőrzést igen rugalmasan kezelik: érzik, hogy a roma folk műfaji sajátosságai mára nemhogy szilárdan kialakultak, de a megkeményedés határára kerültek. Ha ma a közönség beül egy autentikus cigánykoncertre, nagyjából tudja, mire számíthat, és ez bizony nem kedvez a katarzis kialakulásának. De a Romano Drom 21. századi zenekar, amely a hagyomány őrzését széles keretek között értelmezi. Így aztán a zenekar igencsak széles repertoárral rendelkezik, amely a magyar collár hagyomány mellett magában foglalja a balkáni vagy az ibériai dialektusok elemeit is.

A MüPa koncertjének nagy pillanatai közé tartoztak azok a darabok, amikor hagyományos kárpát-medencei dallamokat sevillanas-stílusú gitározással kísért Kovács Antal és Balogh József. Lebilincselő volt Farkas Róbert hegedűszólója, amely egyetlen számban, de magas művészi hőfokon foglalta össze szinte a teljes közép-európai régió cigányzenéjét (nem mellesleg Farkas Róbert harmonikával kísérte végig a koncert szinte egészét). Az ütőhangszeres Kovács Antal Máté játékában olykor az autodidakta „perkás” kissé gyámoltalan kísérletezései voltak érezhetőek. Mindazonáltal fontos tény, hogy a kannán és a kanálon túl új ritmushangszerek is megjelentek a roma folkban. Ráadásul az arab derbukán és a spanyol kajunon már most is figyelemre méltó a fiatal előadó teljesítménye.

Az este második felében aztán jött a nagy visszalépés a forrásokhoz, amikor áhítatos gesztusokkal a színpadra lépett a radzsasztáni Musafir együttes. A Hameed Khan vezette indiai népzenei formáció a kilencvenes évek közepe óta már többször járt Magyarországon. Programja mit sem változott azóta, de mégis annyira jó, üdítő élmény újra látni produkciójukat. A zenekar a legjobb értelemben szórakoztató és művészi egyszerre, a titok pedig alighanem a stílus egyszerű, de az emberi emlékezeten túlmutató ősiségében rejlik. A Musafir muzsikája az észak-indiai cigányság népzenéje, amely alkalmazza a helyi népi és klasszikus hangszerek széles tárát, de játékstílusában nem követ klasszikus mesterhagyományt, hanem a népzenék gyalulatlan, rusztikus jegyeit idézi. Az ütőhangszerek ritmikája egyszerűbb, mint a nagy tablavirtuózok összetett színpadi kompozíciói, és bár a művészeti vezető olykor igyekezett néhány gyors pörgetést bemutatni tabláján, ezeket a rajongók méltatták, a szakértők mosolyogták. Osztatlan elismerés illeti viszont az énekesek, (köztük elsősorban Sadar Khan) teljesítményét – hangterjedelmük, kapacitásuk, átéltségük bámulatra méltó.

A műsor szerves részét képezik a zenekar mutatványosainak produkciói: a Rekha művésznévre hallgató táncosnő, illetve az egyszerűen Govindaként bemutatott fakír cirkuszi mutatványai a Musafir szériatartozékai, ám kissé mintha megosztották volna a Fesztivál Színház közönségét. Egyesek viszolyogva figyelték a szemhéjjal felemelt ötkilós súlyt, másoknak felhőtlen szórakozást okozott valamennyi látványosság. A művészeti vezető, Hameed Khan konferálásában az indiai angol nyelvhasználat minden mókás vonása megtalálható – hosszú szónoklatokat hallhattunk a sokszínűségről, a szeretetről, a békéről, de ennek mélységeit alighanem csak kevesen tudták abszolválni, mivel a beszédek néha követhetetlen fordulatokat vettek, máskor pedig hirtelen félbeszakadtak…

Az előadás összetett élményének legalsó szintjein, az igazi, mélyről jövő élmények birodalmában megérezhettük annak a világnak a hangulatát, amely Európában három-négy évszázaddal ezelőtt végleg eltűnt. A templomtéri bazárok, a vándorszínházak, a csepűrágó mímusok világát, amely kicsit olcsó, kicsit egyszerű, de mégis megejtően emberi és szeretni való, és bizony olykor hiányzik is nagyon, békés vasárnapjainkból.

H. Magyar Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely

Kult Balla István, Németh Róbert 2024. november. 30. 20:00

„Ez az első olyan lemezanyag, aminek az írása közben józan voltam” – Analog Balaton-interjú

„A leszaromság is abból jöhet, hogy csináljuk, amit szeretünk, és nem kell magunkat megerőltetni” – írja le a nemrég Repedés című albummal jelentkező Analog Balaton a hozzáállásukat a világhoz. Szomorú-e a mai popzene? Milyen volt a tagok – Zsuffa Aba és Vörös Ákos – híres Kinizsi utcai albérlete? Miben más józanul dalokat írni, mint a korábbi gyakorlat? Interjú.