Kodály Zoltán: Székely fonó
Karmester: Hollerung Gábor
A Zempléni Fesztivál nyitóhangversenye
augusztus 10., Sárospatak, a Művelődés Háza

Hollerung Gábor Puritán előadás volt © Gramofon

Az egyik vezető hegyaljai pincészet válogatott borai, és az (úgy látszik, elengedhetetlen) nyitóbeszédek „befűtöttek” egy kicsit a közönségnek, amely lépcsőkön és pótszékeken szorongva várta a daljátékot. Hamarosan fölcsendültek az első, súlyos motívumok; a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar erőteljes, ünnepélyes hangzással adta meg a produkció alaphangját. Három évfordulóra is emlékeztetett a nyitóprogram: a dupla Kodály-jubileumra, illetve arra, hogy a Székely fonót hetvenöt éve mutatta be a Magyar Állami Operaház.

A „magyar életkép Erdélyből” alcímű alkotásról az ősbemutató után azt írta egyik méltatója: „… Kodály elvitte az operaszínpadon megszólaló zenét legprimérebb hatáslehetőségeihez, amikor maga a zene adja az akciót, a mesét…” Fontos és a lényeget érintő megállapítás. A Székely fonó zempléni verziója is puritán előadás. Létrehozói megtisztították a darabot minden, az interpretáció története során a műre rakódott hamis sallangtól. Nincs zászlólengetés, édeskedő pipiskedés. A Honvéd Táncszínház fölkészült művészei autentikus táncokkal mozdították előre a cselekményt (Novák Ferenc koreográfiája). Mindig a kellő pillanatban és kellő számban jelentek meg a színen, a zenei akciókat sosem zavarták, a szituációkat megerősítették. Teljesítette feladatát a Honvéd Férfikar és a Budapesti Akadémiai Kórustársaság is, bár a próbák alatt nyilván a szabadtéri hangzásra készültek föl, így a zárt teremben olykor nehéz helyzetbe hozták a szólistákat, mert nem volt könnyű a két kart áténekelni.

A háziasszony szólamát Kovács Annamária énekelte, nem először. Kovács olyan énekes színész, aki minden előadáson hozzátesz valamit az általa birtokolt figurához – most dinamizmusa dominált. A mű zenedramaturgiai csúcspontjaként tartjuk számon a Görög Ilona balladát, amelyben a négyes – Cecilia Lloyd, Kovács Annamária, Megyesi Schwartz Lúcia és Cselóczki Tamás – kitűnően dolgozott együtt. Hollerung Gábor szívesen kísérletezik zenés színházi produkciókkal; szokatlan helyszíneken, meglepő eszközökkel „tálal” műveket. Vállalja a keresés kockázatát, néha téved, de most a Székely fonóval telibe talált. Kodály dalait a közönség – legalábbis a recenzens nemzedéke – zenei anyanyelveként beszéli – a kulturális azonosság, a ráismerés öröme mellett Hollerung feszes és lendületes előadása a változatosság gyönyörűségével örvendeztetett meg.

A Székely fonó repertoáron tartásának alapproblémája az egyfelvonásos művek generális kérdése: mivel lehetne párosítani? Nos, az idei Zempléni Fesztivál alighanem erre a kérdésre is használható válasszal szolgál. Ha Zsuráfszky Zoltán új Kodály-koreográfiája, a Felszállott a páva – variációk magyar népdalra című kompozícióból alkotott Metamorfózisok legalább olyan eredeti és hatásos lesz, mint tavalyi, Bartók-zenére készített tánckölteménye, akkor a Székely fonó alkalmas társra találhat.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely