Karmesteri vizsgakoncert beismerésekkel
Idegennek vagy legalábbis kívülállónak érezte magát a Gramofon Zenekritikai Műhely recenzense a Danubia Szimfonikus Zenekar koncertjén. Reakcióiból ítélve ugyanis a közönség egyértelműen elfogult volt. S mintha a zenekar is tudatában lett volna annak, hogy valójában nincs tétje a hangversenynek.
Danubia Szimfonikus Zenekar
km.: Fenyő László (cselló), karmester: Héja Domonkos
december 9., Zeneakadémia
Héja Domonkos Fiatalságból erényt © Gramofon |
Egy olyan viszonylag egyszerű előadói feladatot jelentő műnél is, mint amilyen Weber A bűvös vadász-nyitánya, feltűnt a kidolgozottság és az aprólékos műhelymunka teljes hiánya. Ebből az interpretációból nem derült ki, miről szól az opera; kaleidoszkópszerű színesség helyett inkább afféle szürkeárnyalatos egysíkúság jellemezte ezt az előadást. Hogyan lehet például ilyen érzéketlenül elsiklani a harsonák hangjai felett, amivel a lelkesen szárnyaló hegedűdallamba „rondítanak” bele? Schumann a-moll csellóversenyét a szintén fiatal és rendkívül tehetséges Fenyő László közreműködésével szólaltatta meg a Danubia Szimfonikus Zenekar. A szólistának a kritikus előtt most nem volt könnyű dolga, mivel legutóbb Perényi Miklós tolmácsolásában hallhattam a művet. Fenyő László csellóhangja vékony és testetlen, de ami igazán zavart: sokszor nem jól tagolta szólamát. Mintha egy színész olyan szavakat kapcsolna össze monológjában, amelyek nem ugyanahhoz a mondatrészhez tartoznak. Ezáltal a schumanni dallamok hangjai manírok martalékává, és nem beszédes gesztusokká váltak. Fenyő játékát azonban megkérdőjelezhetetlenül magas szintű technikai tudás és makulátlan intonáció jellemezte. Utóbbi talán észrevehetetlen minimumnak tűnik az egyszerű zenehallgató számára, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ritka és rendkívül értékes tulajdonság ez.
Zavaró körülmények ide vagy oda – és ezt az ünneprontó kritikus is „kénytelen” elismerni –, ezen a koncerten még inkább feltűnt, milyen különös, ugyanakkor csodálatos mű Schumann csellóversenye. A második tétel gyönyörű duettjének erotikus fűtöttségére ezelőtt soha nem figyeltem fel; itt a szólista a csellószólamot vezető hölggyel játszott. S még egy beismerő vallomás: a Bartók-mű második tételének cselesztával, hárfával zsongó szakaszát sem hallottam soha ezelőtt ilyen dúsnak, ennyire varázslatosnak.
Várkonyi Tamás
Gramofon Zenekritikai Műhely