Joe Zawinul és a Zawinul Syndicate
Jövő Háza Teátrum, március 25.

Joe Zawinul Visszatérő vendég Magyarországon © Gramofon

Joe Zawinul és zenekara szinte minden évben megfordul Magyarországon. Legutóbb tavaly júliusban adtak koncertet Körmenden, s amilyen lelkes ünnepléssel búcsúzott a Jövő Háza (korábban: Millenáris) Teátrum közönsége a zenekartól a március 25-ei fellépés után, borítékolható, hogy meglesz a kellő érdeklődés egy 2007-es produkció iránt is. Zawinul még ezt is hihetetlen érzékkel csinálja: az utolsó szám után nincs ráadás, csak hosszan integetnek a zenekartagok a produkciójuk hatása alatt álló, éljenző sokaságnak, amíg a Good Day című szám szól immár CD-ről a hangfalakból. Így nincs csalódottság, csak a „de jó volna ebből még egy kicsit” prolongált érzése.

S hogy mivel hengerli le a hallgatóságot Zawinul időről időre? Állandó vérfrissítést alkalmaz zenekaraiban, újabb és újabb elképesztően tehetséges muzsikusokra lel jártában-keltében a világ legkülönfélébb pontjain, akik saját egyéniségüket megőrizve, sőt kiteljesítve, s egyben népi kultúrájuk ékköveit megcsillogtatva játszanak, miközben tökéletesen simulnak a Zawinul által festett világzene-tájképbe. A vetésforgó – számunkra – három új tagja most a brazil származású énekesnő, Ana Paula da Silva, a szintén brazil Jorge Bezerra kongás, ütőhangszeres és a New Yorkból érkezett dobos, Nathaniel Townsley volt – utóbbi Stevie Wonderrel, a Special EFX zenekarral és Mariah Careyvel is dolgozott. Alegre Correa gitáros, Linley Marthe basszusgitáros és Aziz Sahmaoui énekes-ütőhangszeres már korábbi koncertekről is ismerős lehetett a magyar közönségnek.

Ha végigvesszük, milyen sziporkázóan virtuóz és rendkívül egyéni játékú muzsikusok fordultak meg rövid idő alatt Joe Zawinul „jazzhírnökei” között (például Sabine Kabongo énekesnő, Amit Chatterjee és Scott Henderson gitárosok, Richard Bona és Etienne Mbappe basszusgitárosok, Paco Sery és Karim Ziad dobosok vagy Manolo Badrena és Arto Tuncboyacian ütőhangszeresek), láthatjuk, milyen ritka érzékeny antennái vannak a tehetséghez (mint Art Blakeynek vagy Miles Davisnek), de azt is megállapíthatjuk, hogy az ő esetében mindig a produkció a legelőbbre való, s a megfelelő hangzáshoz találja meg a megfelelő embereket, nem pedig fordítva.

A mostani koncerten nem hallhattunk új kompozíciókat, nagy részük a Vienna Nights – Live at Joe Zawinul’s Birdland című lemezről is ismerős lehetett, de Zawinul elrejtett a Weather Report Sportin’ Life albumáról egy számot, és Wayne Shorter Native Danceréről is egy témát a darabok között. (Kivételt képeztek és kivételes pillanatokat jelentettek a „koncert a koncertben” típusú részek, amikor például egy autentikus brazil dalt adott elő a három honfitárs). De ezek a szerzemények nem is kopnak el egykönnyen, hiszen lelküket a jellegzetes groove-okra játszott témák közti hangszerszólók, a csak látszólag spontán módon történő váltások, modulációk és a mesteri dinamikakezelés adja. A zenészeket egy intenzív, egy pillanatra sem lanyhuló figyelemháló köti össze, melynek csomópontja Zawinul: ő a karmester, aki nemcsak nagy formátumú muzsikus, hanem lenyűgözően karizmatikus személyiség is. Ő irányít, egy percig sem kérdéses, hogy ő a főnök, de aki olyan lefegyverző kongajátékkal ad újabb lendületet a zenének, mint Bezerra, úgy fűti a háttérből a jazzkazánt, mint Townsley, és olyan tüzijátékot ereget basszusgitárján, mint Marthe, az egyenrangúvá emelkedik a 74 éves jazzóriással – legalábbis egy-egy estére.

Bércesi Barbara
Gramofon Zenekritikai Műhely