Jávori Ferenc (Fegya): Menyasszonytánc
R.: Béres Attila
Budapesti Operettszínház

Siménfalvy Ágota Szép, okos, naiv, öntudatos © Gramofon

A Budapesti Tavaszi Fesztiválra időzítették a Menyasszonytánc ősbemutatóját, igen bölcsen, hiszen így mindjárt lemérhető volt valamelyest a nemzetközi visszhang. Igaz, a közönség szeretete egy új musical karrierjének csak egyik tényezője, a menedzserek és a marketing határozza meg a mű további sorsát. Szögezzük le mindjárt az elején, a Menyasszonytánc nincs készen, és mivel kitűnő alapanyag, megérdemli, hogy még csiszolják. Megoldatlan például a darab befejezése: olyan, mint az „átkosban” a vezércikkek végén az előremutató zárómondat, zsurnaliszta zsargon szerint: a vörös farok. A kétrészes musicalt Kállai István és Böhm György írta, Indig Ottónak a harmincas években rendkívül sikeres színműve, a Torockói menyasszony alapötletéből. A jól csengő és jól is énekelhető verseket Miklós Tibor írta, a muzsika pedig Jávori Ferenc, azaz Fegya munkája. A Kárpátaljáról áttelepült, sokoldalú zenész pályája elején, még a szülőföldjén hiteles népi és klezmer zenészekkel találkozott. Amit tőlük tanult, és azután tudatosan fölkutatott, azt varázslatosan adja vissza - átitatva persze saját színes zenei fantáziájával - a Budapest Klezmer Bandben, színpadi és szimfonikus munkáiban. Törvényszerű, hogy a Fegya alapította BKB-t fölfedezték a színház számára: a Madách Színház Hegedűs a háztetőn előadásában az együttes végig színen van, részt vesz a játékban, akárcsak a Győri Balett világsikerű táncjátékában, a Purimban. Jávori és muzsikusai különösen érzékenyek a drámai műfajok iránt.

A Menyasszonytánc más feladatot adott: nemcsak a zsidó zenei világot, hanem a soknemzetiségű, tipikus erdélyi kisváros karakterét kellett zenében megfogalmazni; a zsidó, a román, a katolikus és a protestáns magyar figurákat muzsikában megrajzolni. Maradéktalan élményt kapunk, Jávorinak nem csak az invenciója gazdag, az ízlése is példamutató, csak egy leheletnyi Radetzky-marsch idézet utal rá, hogy egy birodalom peremvidékén vagyunk. És a többi, a román egyházi muzsika, a mulatós magyar nóta is csupán jelzésszerű, de pontosan ott és úgy szólal meg, ahogy kell. Egyén és közösség viszonyáról, meg a toleranciáról szól a történet, amelynek főhőse Patkós Rózsi, akit hol a zsidók, hol a katolikusok tagadnak meg. A szerepet Siménfalvy Ágota erőteljesen formálja meg, szép, okos, naiv, de öntudatos. Az előadásban a ház ifjú sztárjai és sztárjelöltjei együtt lépnek színre a nagy „öregekkel”, ez a Menyasszonytánc egyik legfőbb erénye. Amikor olyan igazi, rutinos művészek jönnek be, mint Lehoczky Zsuzsa, Molnár Piroska, Mednyánszky Ági, Kovács Zsuzsa, Papadimitriu Athina, Marik Péter és Mikó István, izzik a levegő és olvadozik a publikum. A fiatalok közül sokféle (énekes-táncos) tehetségével (szó szerint!) kiugrik Kerényi Miklós Máté. A koreográfia Rogács László és Bodor Johanna munkája: Jerome Robbins köpenyéből fokozatosan kibújva ötletes és látványos, akárcsak Túri Erzsébet színpadképe, Füzér Anni jelmezei. Béres Attila rendező a legjobbat tette: hagyta működni a művészeket és a zenét.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely