A harmadik legalacsonyabb volt a születések száma az idei hónapok közül. Már látszik, hogy idén 80 ezernél is kevesebb gyerek fog születni, amire még nem volt példa az ország demográfiatörténetében.
Az előzetes adatok szerint 2024 novemberében 6196 gyermek született, és 10 267 ember halt meg – közölte a a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Az előző év azonos időszakához képest a születések száma 8,4, a halálozásoké 4,7, a házasságkötéseké 12 százalékkal csökkent.
Mint írták, 2024 novemberében:
- 6196 gyermek született, 8,4 százalékkal, 569-cel kevesebb, mint 2023 novemberében.
- 10 267 ember hunyt el, 4,7 százalékkal, 503-mal kevesebb az egy évvel korábbinál.
- A természetes fogyás a 2023. novemberi 4005-tel szemben 4071 fő volt.
- 2724 pár kötött házasságot, 12 százalékkal, 382-vel kevesebb, mint egy évvel korábban.
Idén január–novemberben 71 094 gyermek jött világra, ami 9,6 százalékkal, 7522-vel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,38, egy évvel korábban még 1,52 volt.
A halálozások száma 0,3 százalékkal, 341-gyel volt kevesebb, mint egy éve, 115 176-an hunytak el az idei év első 11 hónapjában. A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 44 082 fő volt, ami 19 százalékkal több a tavalyi hasonló időszakban.
Idén november végéig összesen 44 550 pár kötött házasságot, ami 6,2 százalékkal, 2923-mal kevesebb az egy évvel korábbinál.
A fenti adatok alapján azt még a decemberi születésszám ismerete nélkül is le lehet írni: nagyon valószínű, hogy
az elmúlt két év 88, illetve 85 ezres adata után 2024 lesz az ország demográfiatörténetének első olyan éve, amikor nem éri el a 80 ezret sem a születésszám.
És komoly az esély arra is, hogy amióta 1900-ban elkezdték vezetni a statisztikát, a mostani lesz a lakosságarányosan legkisebb adat. A kormány hiába tűzte ki egyik legfontosabb céljának a gyerekvállalásra buzdítást, valójában a családtámogatásaik azt a célt érték csak el, hogy azok a középosztálybeliek és gazdagok, akiknek egyébként is volt gyerekük, könnyebben vegyenek vagy újítsanak fel lakást.
A 2024-es halálozási adat a tavalyi közelében van eddig, lakosságarányosan pedig jó az esély, hogy amikor majd a teljes éves adatot megkapjuk, a 2010-es évek közepe óta mért legalacsonyabb halálozási arányt lássuk. De ez nem azt jelenti, hogy jó lenne az egészségügy: valószínűleg még évekig lesz a halálozási szám a korábbiaknál alacsonyabb, mert sok olyan idős ember, aki normális körülmények között mostanában halt volna meg, már 2020-ban vagy 2021-ben a Covid áldozatává vált.
Melegh Attila szociológus korábban arról beszélt a HVG-nek, hogy a demográfiai célok csak akkor teljesülhetnek, ha ehhez a reprodukciótól a migráción át az elöregedésig és a gazdasági összefüggésekig minden szempontot figyelembe vesznek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.