Gazdaság HVG 2024. december. 10. 18:51

Közel 300 új IC-kocsira ruházna be a MÁV

Emellett pedig régi kocsik felújítására és használt járművek bérlésére is készül a vasúttársaság, hogy kiszolgálja az egyre nagyobb utasközönséget.

Előzetes piaci konzultációt indított a MÁV 285 új InterCity-kocsi beszerzésére – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán kedden. A vasúttársaság ezzel azt kívánja felmérni, hogy melyik gyártó, milyen gyorsan és milyen feltételekkel tud leszállítani 2. osztályú termes kocsikat, 1. osztályú étkezőszakaszos, vezérlő- és termes kocsikat, továbbá alacsonypadlós, nagy kapacitású kerékpárszállító és „poggyászkocsikat”.

A vezérigazgató szerint a közel 300 új kocsi adhatja majd a magyar vasút „néhány éven belül teljesen megújuló IC-flottájának” a gerincét. Hegyi azzal indokolta a beszerzés szükségességét, hogy „egyre többen egyre többet” utaznak a MÁV-val.

Az új kocsik vásárlása azonban csak része a probléma megoldásának, a vasúttársaság ennél rövidebb távon is szeretné bővíteni és korszerűsíteni a vasútállományt: ehhez egyrészt felújítanak és ismét szolgálatra késszé tesznek minden alkalmas járművet, másrészt használt járművek bérlésére is készül a MÁV.

Augusztusban éppen egy InterCity kisiklása miatt bénult meg napokra a Keleti pályaudvar forgalma, és akadozott a főváros teljes vasúti közlekedése. Novemberben a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium közölte, hogy 10 800 milliárd forintot szán a vasútra 2035-ig, ebből 324 milliárd forintot IC ingaszerelvényekre, 18 milliárd forintot pedig IC motorvonatokra.

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

Borítóképünk illusztráció.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.