Gazdaság HVG 2024. november. 11. 19:01

Lázár János: Ha Budapest közlekedési múzeumot akar, építsen magának

Saját örömükre és a nemzet gyarapítására megtehetik.

Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint “a kormány nem tervezi, hogy új közlekedési múzeumot épít Budapesten, és nem is fog építeni új közlekedési múzeumot Budapesten” – a tárcavezető ezt a parlamentben Kanász-Nagy Máté LMP-s képviselő kérdésére mondta el. Lázár szerint ugyanakkor

a budapesti Fővárosi Önkormányzat, amely Magyarország leggazdagabb önkormányzata, megteheti, hogy úgy, mint a múltban, vagy más országokban a jelenben, megépítik ezt a múzeumot a saját örömükre és a nemzet gyarapítására.”

A miniszter októberben erősítette meg azt a korábbi értesülést, miszerint a kormány az eredeti tervekkel ellentétben nem Budapesten, hanem Debrecenben, az épülő BMW-gyár szomszédságában építi meg a közlekedési múzeumot. Kanász-Nagy most azzal kapcsolatban érdeklődött Lázárnál, hogy a kormány hajlandó-e egyáltalán fontolóra venni, hogy mégis a fővárosban kapjon helyet az intézmény.

128 reactions · 51 comments | A Közlekedési Múzeum nem Budapesté, hanem a nemzeté – persze attól még építhet magának a főváros is. Mi az országos kiállítóhelyet Debrecenben építjük meg. | By Lázár János | Facebook

A Közlekedési Múzeum nem Budapesté, hanem a nemzeté – persze attól még építhet magának a főváros is. Mi az országos kiállítóhelyet Debrecenben építjük meg.

Lázár egyértelműen elutasította a felvetést, emellett pedig odaszúrt a júniusi főpolgármester-választáson az LMP támogatásával induló Vitézy Dávidnak is, aki a miniszter szerint 12 milliárd forintot égetett el egy budapesti közlekedési múzeum koncepciójára, “amiből vidéken mások már egy kisebb múzeumot megépítenek”. A választáson egyébként az LMP mellett Lázár pártja, a Fidesz is Vitézyt támogatta Szentkirályi Alexandra visszalépését követően.

A Lázárral régóta közismerten rossz viszonyban lévő Vitézy Dávid korábban felszólalt a közlekedési múzeum Debrecenbe költöztetése ellen, akkor azt javasolta, hogy a kormány inkább támogassa a vidéki városok meglévő múzeumainak fejlesztését, vagy nyisson új, vidéki tagintézményeket az országos múzeumok keretein belül.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.