Gazdaság hvg.hu 2024. augusztus. 05. 14:57

398 forintba kerül egy euró

Az Intel áldozatává válik a forint is.

Napok óta gyengélkedik a forint: a múlt hét első felében még 392-393 forintba került egy euró, majd onnan lassú, de folyamatos esésbe kezdett. A 398-as szintet hétfőn éjjel lépte először át, és kis megszakításokkal azóta is ott jár. Délelőtt 9 óra után pár perccel érte el a napi mélypontját, amikor Európa-szerte elindul a munka a legtöbb tőzsdén, akkor 398,74-nél járt, azóta 398,0-398,2 környékén stabilizálódott.

Ennél gyengébb utoljára március 13-án volt a forint, akkor 399,36 forintot is elkértek egy euróért. 400 fölött pontosan egy évvel korábban, 2023 márciusában járt utoljára.

A mostani gyengélkedés közvetetten az Intel krízisére vezethető vissza. Az amerikai chipgyártó múlt csütörtökön tette közzé azt, hogy óriási, 1,6 milliárd veszteséget hozott össze egyetlen negyedév alatt, ezért 15 ezer dolgozójától megválik egy tízmilliárd dolláros költségcsökkentés részeként. Ennek hatására a részvényeinek értéke közel 30 százalékot vesztett, ami miatt rengeteg kockázatkerülő befektető elkezdte menekíteni a pénzét mindenből, ami kicsit is kockázatos. Az eurózónán kívüli devizák pedig tipikusan ilyenek, így aztán a forint is gyengülni kezdett.

15 000 embert elküld az Intel, óriási költségcsökkentésbe kezd a chipgyártó

Tízmilliárd dolláros költségmegtakarítást jelentett be kiábrándító negyedéves üzleti eredményeinek közlése után az Intel. Az amerikai chipgyártó vállalat óriási veszteséggel zárta az áprilistól júniusig tartó időszakot.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.