3,7 százalékos volt az infláció idén júniusban. A szolgáltató szektorban nagyon látványos a drágulás, főleg, amint valamit javítani vagy szerelni kell, de a használt autók árának csökkenése és a gázár sok vitára alapot adó számítása lejjebb vitte a mutatót.
Meglepetésre lassult az infláció, így maradt az MNB toleranciasávjában: miután egy hónappal korábban épp a sáv tetején, 4 százalékon állt, a friss adat szerint júniusban már csak 3,7 százalékos volt.
A 2–4 százalék közötti sávba, amelyben a Magyar Nemzeti Bank szerint elfogadható az infláció, majdnem három év után, idén januárban került le a mutató, egy hónapja már majdnem kilépett onnan.
Egy hónap alatt, májusról júniusra nem változott az átlagos árszínvonal.
A friss adat így állt össze:
- az élelmiszerek ára átlagosan 1,1 százalékkal volt magasabb, mint egy éve ilyenkor;
- a szolgáltatások 9,7 százalékkal drágábbak;
- az alkoholos italok és a dohány 4,2 százalékkal;
- a ruhák ára 4,1 százalékkal nőtt;
- az „egyéb termékek” kategória, benne az üzemanyagokkal, gyógyszerekkel, háztartási eszközökkel, 2,7 százalékkal drágult;
- a tartós termékek 1,3 százalékkal olcsóbbak lettek;
- a háztartási energiát pedig 2,7 százalékkal olcsóbbnak számolta a KSH.
Azt hónapról hónapra megrajzoljuk, hogy miként változtak az elmúlt egy évben az árak.
Azt pedig a HVG Személyes Inflációs Kalkulátorában bárki saját maga kiszámolhatja, hogy az ő fogyasztási szokásai alapján mekkora inflációval szembesül.
Nagyon magas árszint az, amelyhez képest mérjük a változást. Ezért nincsenek most már ilyen szörnyű, 20 százalék feletti számok újra – de mivel a 2022–2023-as nagy drágulás java részén tavaly ilyenkorra már túl voltunk, azt is jelenti, hogy lassan kifut ez a bázishatás.
Sokáig az élelmiszerek drágulása pörgette a legcsúnyábban az inflációt – ez most már vagy egy éve nincs így. Ezúttal 1,1 százalékkal voltak magasabbak átlagosan az élelmiszerárak, mint egy éve, havi szinten pedig 0,3 százalékkal csökkentek is. A hvg.hu havi bevásárlókosarában azt láttuk: mostanra a tavaszi szintre kerültek vissza az árak. A KSH hivatalos adatai szerint ami igazán kiugró, az a cukor 27,4 százalékos áremelkedése egy év alatt, a sertéshús 7,4 százalékos drágulása is érezhető, de például a tej 6,2, a kenyér 8,2, a tej 10, a liszt 19,2 százalékkal olcsóbb lett. (Érdemes itt megjegyezni, hogy tavaly július elsején szűnt meg az élelmiszerárstop, így a bázisárak még a hatósági szintet mutatják.)
Most már hosszú ideje a szolgáltató szektor felelős az infláció legnagyobb részéért, ezúttal ebben 9,7 százalékos volt a növekedés, és ahogy a fenti grafikonon is látszik, havi szinten sem lassul. Ezen belül például a járműjavítás 10,1, a lakáskarbantartás 9,8 százalékkal drágult, a sport- és múzeumi belépők ára 8,2 százalékkal van a tavaly ilyenkori fölött, a lakbér 13,1 százalékkal. És ha már nyár: a belföldi üdülés 3,8, a külföldi 3,4 százalékkal drágult a KSH szerint.
A kormány ezúttal is a benzinkutakat pécézte ki magának, és fenyegeti azzal, hogy ha nem csökkentik az áraikat, akkor beavatkozik. Tavaly júniusban egy liter benzin 578 forint volt átlagosan, ugyanennyi gázolaj 556 – most 593, illetve 602 forint volt az átlagár, ez együtt 3,2 százalékos drágulás.
Ebben sok más piaci folyamat mellett az is benne van, hogy a forint nagyot esett: a dollárhoz képest (ami az üzemanyagáraknál fontos) a tavaly ilyenkor mért 336-346-es szintről 357-371-re. Ami az eurót illeti, abból tavaly júniusban 368-374 forint volt egy egység, idén pedig már 389-397. Ez pedig megmutatkozik a tartós cikkek árában is, hiszen minden automatikusan drágul, amit külföldről úgy hoznak be, hogy a kereskedő euróban vagy dollárban fizet érte.
Hogy ez a csoport még mindig mínuszos számokat hoz, annak egyetlen fontos oka van: a használt autók ára 8,8 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve. Az új autóké eközben 5,7 százalékkal nőtt, és ez a kettősség látszik már hónapok óta – azt is mondhatjuk, hogy akinek nincs pénze egy új kocsira, de muszáj cserélnie, az kénytelen nagyot spórolni ezen, és persze azt is, hogy mivel másfél-két éve alig voltak új autók, a használtak akkor drágultak nagyot, ez rendeződik most.
És ugyan a nyár legforróbb napjaiban nem ezzel foglalkozunk a legtöbbet, de érdemes arra is szánni pár mondatot, hogy az energiaárak átlagosan 2,7 százalékkal csökkentek tavaly óta a KSH szerint. Ott hónapról hónapra nagy áresést hoz ki a KSH, miközben valójában nem változtak az árak, csak épp sokkal többen fértek be a rezsicsökkentett árat biztosító fogyasztási korlát alá, ahogy elkezdtek spórolni. Nyáron a gáznál ez annyira nem probléma, az áramnál lehet kérdés, ahogy sokan bekapcsolják a légkondit – mindenesetre ez a módszertani hatás lassan kifut, mostanában kezd olyan sávba kerülni ez a szám, amire annyira sokan nem kapják fel a fejüket. Most úgy számolt a KSH, hogy a gáz 5,2, az áram 2,4 százalékkal olcsóbb, mint egy éve.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.