Gazdaság hvg.hu 2024. június. 16. 19:33

Ledarálás helyett inkább papírhulladékként eladott 200 titkos dokumentumot két kínai katona

Az iratok egy része egy katonai magazinokat gyűjtő nyugdíjashoz került, aki jelentkezett a hatóságoknál. A két katona kevesebb mint 1500 forintot keresett az ügyleten.

A kínai állambiztonsági minisztérium szerint 6 jüanért, alig 300 forintért vásárolt meg egy nyugdíjas 4 titkos katonai dokumentumot – írja a Business Insider. A kínai hatóságok által Csang bácsiként hivatkozott férfi katonai magazinokat gyűjt, az iratokra egy ócskásnál bukkant, de miután felfedezte, hogy azokon “bizalmas”, valamint “titkos” jelzés szerepel, jelentkezett a hatóságoknál.

A bejelentést követően a minisztériumi alkalmazottak azonnal Csang bácsi otthonába siettek, és lefoglalták az iratokat. A minisztérium a közösségi médiában méltatta a dokumentumokat bejelentő nyugdíjast.

A boltban, ahol a férfi az iratokat vette, 200 titkos, megsemmisítendő katonai dokumentumra bukkantak. A papírok úgy kerülhettek az üzletbe, hogy az azok ledarálásával megbízott 2 katona inkább papírhulladékként eladta azokat. Az ügyleten a páros kevesebb mint 1500 forintot keresett.

A dokumentumok tartalmára nem derült fény, de a kínai hatóságok szerint az eset nem vezetett számottevő hírszerzési szivárgáshoz. A felelősök ellen a kínai törvényeknek megfelelően eljárást indítottak, az iratmegsemmisítés ügymenetét pedig felülvizsgálják a minisztérium közlése szerint.

Borítóképünk illusztráció.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.