Gazdaság hvg.hu 2024. június. 11. 09:20

Szeptembertől bankkártya helyett fizethetünk QR-kóddal

Az új fizetési rendszerről a jegybank alelnöke számolt be.

Qvik néven, szeptemberben indítja az azonnali fizetési rendszer új eszközét a Magyar Nemzeti Bank – erről a Portfoliónak beszélt Virág Barnabás, a jegybank alelnöke. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a boltban egy pénztárgép vagy egy bankkártyaterminál monitorján megjelenik egy QR-kód, ha ezt a mobillal beolvassuk, azzal egyben fizetni is tudunk. A lehetőség nemcsak a boltokban, hanem az internetes felületeken is elérhető lesz majd – mondta el Virág.

Az alelnök kiemelte: a megoldás nemcsak a vásárlóknak jelent könnyebbséget, hanem a kereskedőknek is, mivel a kártyahasználatnak magasak a díjai, drága a kereskedőknek, különösen a kis- és közepes vállalkozásoknak. Az új fejlesztés így Virág szerint alternatívája és versenytársa is lehet a kártyás fizetésnek, különösen, hogy „az árazása is versenyképes lesz”.

Ki kell emelni ebben a kérdésben az MNB és a kormány közötti kulcsfontosságú együttműködést, amelynek köszönhetően az Országgyűlés törvényben mondta ki, hogy a bankok semmilyen díjat nem számolhatnak fel az ügyfeleknek az azonnali fizetésre épülő új szolgáltatások igénybevétele kapcsán. Ráadásul

ezek a fizetési tranzakciók mentesek a tranzakciós illetéktől is, vagyis teljes mértékben ingyenesek a fogyasztók számára.

A kereskedők, szolgáltatók és számlakibocsátók számára a legnagyobb előny az árazási oldalon keresendő. A qviktranzakciók lebonyolításában részt vevő hazai, MNB-tulajdonban lévő infrastruktúrának messze alacsonyabb jövedelmezőségi céljai vannak, mint a globális szereplőknek, valamint a hazai rendszer miatt nem szükséges globális módon összehangolni az elszámolási és kiegyenlítési mechanizmusokat. Ez összességében jelentősen kedvezőbb díjazású elektronikus elfogadói szolgáltatások kialakítását eredményezi.

A qvik használata különösen előnyös lehet a kkv méretű vállalkozásoknak, akik ma a legtöbbet fizetik az elektronikus elfogadói megoldásokért, hiszen rosszabb az alkupozíciójuk az elfogadást biztosító bankokkal szemben, mint a nagy multinacionális kereskedelmi láncoknak. Ezenfelül az is nagy előny számukra, hogy míg a qvikalapú fizetések ellenértékét azonnal megkapják, addig például a kártyás fizetések ellenértékéhez jellemzően egy-két nappal, hétvégi vásárlásoknál akár négy nappal később juthatnak hozzá.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.