A külügyminiszterek csúcstalálkozóján videókapcsolaton keresztül részt vesz Antony Blinken amerikai és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is.
Újabb Oroszországgal szembeni szankciókról döntenek a tagállamok hétfőn Brüsszelben – írja reggeli hírlevelében a Politico. Az új intézkedések oka ezúttal Navalnij legalábbis gyanús halála és az orosz választások megkérdőjelezhető tisztasága. Ennek megfelelően a szankciók célkeresztjében most az orosz állam büntetés-végrehajtásának képviselői állnak majd.
A 27 tagállam és a közösség fődiplomatája, Josep Borrell mellett az egyeztetésen részt vesz majd videókapcsolaton keresztül Antony Blinken amerikai és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is.
Ezen utóbbi fejleményre hivatkozva nevezi transzatlanti tanácskozásnak a találkozót Szijjártó Péter legfrissebb posztjában, aki arról ír, hogy „most a legkritikusabb a helyzet Európában, a világháborús veszély réme egyre erőteljesebb. A nyugat-európai vezetőknek be kellene látniuk, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos stratégiájuk megbukott és ha csak fele annyi energiát tettek volna a béketeremtésbe, mint a fegyverszállításokba, már rég fegyverszünet lenne.”
A külügyminiszteri találkozó ugyanakkor nem csak az oroszokkal szembeni lépésekről szól majd, téma lesz az izraeli-palesztin háború is, amellyel kapcsolatban úgyszintén szankciókról dönthetnek a megbeszélés résztvevői. Ezek egy része a Hamász, más részük viszont a ciszjordániai szélsőséges izraeli telepesek ellen irányul, bár ezt egy korábbi körben Szijjártó Péter már megvétózta egyszer.
Borrell, a gázai halottak nagy száma és a humanitárius szállítmányok blokkolása miatt fel fogja vetni az 1995-ben aláírt Izrael–Európai Unió (EU) Partnerségi Megállapodás teljes, vagy részleges felmondásának lehetőségét is, kérdés viszont, hogy a külügyminiszterek elfogadják-e ezek bármelyikét.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.