A büdzsé többlettel zárt januárban, ám csak az uniós utalásoknak köszönhetően, ráadásul a többletnek jóval nagyobbnak kellene lennie, ha minden rendben volna.
54,4 milliárd forintos többlettel zárt januárban a költségvetés – közölte a Pénzügyminisztérium. A tárca egyelőre csak előzetes adatokat közölt, közleményből nem derül ki, hogy miként alakultak az adóbevételek, viszont azt megemlíti a szaktárca, hogy az első hónapban 226 milliárd forint uniós támogatás utalt az Európai Bizottság, ami 191 milliárddal magasabb a tavaly januári összegnél. Ha ez a pénz nem érkezett volna, jelentős hiánnyal kezdte volna az évet a kormány – emlékeztet cikkében a Népszava.
Ami meglehetősen aggasztó az év egészét tekintve, hiszen januárban általában jelentős, 100-200 milliárd forintos többlettel nyit a költségvetés, és általában ez az év utolsó hónapja, amikor nincs hiány. Januárban folyik be büdzsébe decemberi, karácsonyi forgalom áfatöbblete, és a decemberben kifizetett jutalmak és a rendes bérek után dukáló szja is. A januárnak ezek miatt erős többlettel kellene zárnia.
A kormányzati gazdaságpolitika irányítói immár egyértelművé tették, hogy a kabinet nem kívánja tartani az idei költségvetési törvényben lefektetett 2,9 GDP-százalékos hiánycélt. Ezt előbb Nagy Márton nemzetgazdasági Márton pedzegette, végül Varga Mihály pénzügyminiszter is azt nyilatkozta, az uniós szabályok által is megkövetelt 2,9 százalék elérése inkább 2 év alatt reális. Tehát legkorábban 2025-ben.
A kormány már el sem játssza, hogy a költségvetés törvény lenne
Amolyan terv, még csak nem is cél, hanem eszköz - mondják kormánytagok a költségvetésről. Valójában a költségvetés egy törvény, amit a kormánynak végre kell(ene) hajtania.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.