Domány András
Szerzőnk Domány András

2024. június 30-ig továbbra is 7,99 százalék a szabad felhasználású diákhitel kamata.

A hallgatói hitelek kamattámogatását legutóbb a nyáron hosszabbították meg ez év végéig.

A szerda este megjelent kormányrendelet szövege ugyanaz, csak a dátumot írták át. 2024. június 30-ig továbbra is 7,99 százalék a szabad felhasználású diákhitel kamata. Az állam a központi költségvetés terhére átvállalja az általános szabályok szerint számított változó kamat és a mostani rendeletben megszabott kamat közti különbséget.

A szabad felhasználású hallgatói hitel kamata 2023 első félévében 4,99 százalék volt, ez nőtt nyártól 7,99 százalékra, tehát az átvállalt különbség 3 százalékkal kevesebb lett. Ám még ez is kamatsapkát jelent, amely nélkül a becslések szerint akár 10 százalék fölé is emelkedhetne a diákhitel kamata.

Kamatstop nélkül már 13 százalék lenne a diákhitel kamata a Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerint

A kamatstop-hosszabbítás miatt azonban jövő júliusig marad 7,99 százalék.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.