Virág Barnabás szerint az év végére 11 százalék alá mehet az irányadó kamat.
75 bázispontos kamatcsökkentést hajthat végre jövő heti ülésén a jegybank Monetáris Tanácsa – közölte egy konferencián a Portfolio beszámolója szerint Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, aki az októberi, a vártnál is alacsonyabb inflációval és az alacsonyabb olajárakkal indokolta, hogy az októberi ütemhez hasonlóan novemberben is folytatódjon a kamatcsökkentés.
Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 12,25 százalékról jövő kedden jó eséllyel 11,5 százalékra mérsékli majd az alapkamatot a Monetáris Tanács. Az alelnök szerint az év végére „11 százalék alatt lehet az irányadó kamat", ez annyiban változás, hogy októberben 11 százalékos előrejelzést fogalmazott meg. Vagyis a jelenlegi kamatcsökkentési ütem akár decemberben is folytatódhat, 10,75 százalékra csökkentve a rátát. Virág azt is kiemelte, hogy februárban lehet először 10 százalék alatt az alapkamat – írja a portál.
Az alelnök prognózisa szerint az év végére nemhogy a 7 százalékos infláció elérésére van jó esély, de könnyen lehet, hogy még alá is megyünk, de sok múlik az olajárak alakulásán is.
A jegybanki kamatcsökkentés megnyekkentette a forintot
A kamatvágás a várakozások sávjába esett, de azon belül inkább nagynak tekinthető.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.