A G7 cikke szerint nagyon kudarcos a Mol Hulladékgazdálkodási cégének eddigi működése.
Miután a MOHU (Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.) megkapta a hazai hulladékgazdálkodás nagy részét egy koncesszió keretében, a 2022-es eredményekhez képest
júliusban 82, augusztusban 42 százalékkal kevesebb hulladékot hasznosítottak Magyarországon,
vagyis két hónap alatt 108 ezer tonnányi hulladék tűnt el a rendszerből – írja a g7.hu Rónavölgyi Endre, a MOHU értékesítési vezetőjére hivatkozva, aki egy konferencián ismertette a számokat.
A kezelt hulladék mennyisége is jelentősen csökkent, ami szintén probléma.
A lap szerint „brutálisan visszaestek" az olyan jelentős szennyezők, mint az akkumulátor és a gumihulladék. A leadott akkumulátorok száma a tizedére csökkent, mert a Mol fele annyit fizet, mint amennyi korábban járt utána. Az átvevőhelyek száma is csökkent, szóval a lap szerint
Nemcsak az átadott, a begyűjtött hulladék mennyiségével is komoly gondok vannak. A lakosságtól ugyanazok a szolgáltatók gyűjtik a hulladékot továbbra is, ebben nincsen érdemi változás. Viszont a hulladék nagyobb részét a vállalatok és az intézmények termelik, ezt hívják intézményi gyűjtésnek.jó eséllyel az erdőben vagy a kommunális hulladékban köt ki az akkumulátorok java része.
A MOHU-koncesszió első két hónapjában 39 százalékkal kevesebb hulladékot tudtak begyűjteni, mint tervezték.
Az egyes hulladéktípusok között nagy különbség van: a MOHU a saját terveit papír esetében a két hónap összességében már elérte, de üveg esetében már meg is haladta, de az ólom hulladékokból 95 százalékkal, a fémekből 88 százalékkal kevesebbet sikerült begyűjteni a cégektől, mint tervezték.
A Mol Sajtóosztályának elküldtük kérdéseinket azzal kapcsolatban, hogy miként terveznek változtatni a helyzeten. Amint válaszolnak, kiegészítjük a cikket.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.