Gazdaság MTI/hvg.hu 2023. szeptember. 06. 11:16

Nagyobbat nőtt az ukrán GDP, mint amekkorát a magyar esett

Legalább a hátországban kezd magára találni az ukrán gazdaság.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

2,2 százalékkal nőtt Ukrajna GDP-je az idei első hét hónapban a múlt év azonos időszakához viszonyítva – áll az ukrán gazdasági minisztérium közleményében. Ekkora növekedést még az EU tagállamai közül is alig néhány ország tudott felmutatni – az ír, a spanyol, a portugál, a román és a ciprusi adat jobb ennél az első félévre –, Magyarországon az első negyedévben 1,2, a másodikban 2,3 százalékos volt a visszaesés.

Természetesen itt nagyon komoly szerepe van a bázishatásnak: tavaly az ukrán gazdaság az összeomlás szélére került, miután kitört a háború, ahhoz képest mértek most növekedést. De nem lehet így sem lekicsinyelni a hírt, hiszen ez a növekedés mégis azt jeleni, hogy az országnak azokon a részein, ahol lehet érdemi gazdasági tevékenységről beszélni, kezd talpra állni a gazdaság.

Az ukrán jegybank július végén úgy számolt, hogy az infláció idén a korábbi várakozással ellentétben 14,8 helyett csak 10,6 százalékos lehet, az egész éves GDP-növekedési előrejelzését pedig 2-ről 2,9 százalékosra javította. A Világbank ennél sokkal pesszimistább, ott 0,5 százalékos GDP-növekedést várnak 2023-ra.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.