Kiszámolták, hány évig kell élni, hogy pozitív legyen a mérleg, ami a többség számára negatív.
Több pénz folyik be nyugdíjra, mint amennyit kifzet erre a célra a kormány – számolta ki a 24.hu Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke segítségével.
Havonta kerekítve 478 milliárd forintnyi összeg érkezik a költségvetésbe, ez az, amit az átlagkeresetek után nyugdíjcélra fizetnek be járulékok és adók formájában a közel 4,7 millió foglalkoztatott után. Ehhez képest a kormány – a 208 ezer forintos átlagnyugdíjjal számolva – összesen 415 milliárd forintnyi összeget utal ki a kerekítve 1,99 millió nyugdíjasnak. Vagyis havonta 63 milliárd forinttal több a nyugdíjcélú bevétel mint a kiadás.
Az évtized átverése Orbánék ígérete, hogy a nyugdíjak lépést tartanak az inflációval
A nyugdíjak nemcsak reálértékükből vesztenek, hanem a keresetektől is leszakadnak. Ha ez nem történt volna meg, 208 ezer helyett 262 ezer forint lenne ma az átlagnyugdíj. Közben a nyugdíjasok évről évre hitelezik az államot.
A lap szerint még úgy is pozitív az egyenleg, ha nem csak az öregségi nyugdíjakkal, hanem az összes nyugdíjszerű ellátással számolnak, ekkor 15 milliárddal több marad a kasszában havonta. Arra is emlékeztetnek, hogy a 13. havi nyugdíjról és a nyugdíjprémiumról külön rendelkezik a költségvetés.
A számításuk szerint átlagban 20 millió forintos mínuszba vannak a nyugdíjasok, és meg kell érni legalább a 84 éves kort, hogy nyerni lehessen a nyugdíjon. A nyugdíjasok többsége még nem érte el ezt a kort, jelenleg a férfiak 91,5 százaléka, a nők 86 százaléka lehet (még) mínuszban a nyugdíjnál.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.